Írországi élmények

Take away kultura

2009-06-22T10:01:00.017+01:00

Sokan talan huzzak a szajukat a szoosszetetel utan, s reszben megertem a ketkedest. De igenis itt van egyfajta "kulturaja" a dolognak, ha nem is olyan, mint Magyarhonban, vagy az USAban. Eppen ezert erdemes beszelni (irni) rola. Tovabba azt is ki kell jelenteni, hogy bar sokan vannak, akik valtig alitjak, hogy a hazai az igazi, es pfuj gyorskaja, egyreszt biztos vagyok benne, hogy eletukben egyszer legalabb ettek gyorskajat es persze hozzateendo hogy sokkal tobben vannak akik szeretik, vagy szimplan eszik a gyorskajaldak nyujtotta kinalatot. Teny, hogy ma a vilagon tobb ember eszik napi szinten gyorskajat, mint hazikosztot...
Az irorszagi gyorskajaldak harom fo csoportba oszthatok. Eszerint legegyszerubb attekinteni mi a helyzet itt, s hozza kell tenni, tobbseguk Nagy-Britanniara is jellemzo es sok megtalalhato (mar) Magyarorszagon is.
Az elso csoport a deli. A beceneve a delicatesse francia szonak, ami friss, romlando jelentessel bir. Fokent friss zoldsegeket, hutott felvagottakat, es sajtfeleket kinal, amit tobb modon egy szendvicsbe zanzasit es viszonylag olcson csinal friss szendvicset a szemunk lattara. A dolog nagyon elterjedt es szinte minden nagyobb kozertben jellemzoen van egy deli. Jobb-rosszabb, izles dolga. Vannak kifejezetten erre specializalt gyorsetkezdek is, mint pl. az angol Subway, vagy a Foodhall delije. Szinte minden Londis, Centra, Spar stb. egy kisebb delit fenntart. Szoval nem nehez ilyen helyet talalni. Sok helyen vannak elore kidolgozott szendvicsek is, ezek is elotted keszulnek, bar megadott "recept" utan. Sokszor bizony jobbak is mint a sajat izlesednek megfeleloen osszevalogatott cucc, mivel jol eltalalt izvilagot reprezentalnak es megsporoljak neked a septiben osszevalogatott alapanyagok stresszet. Jomagam pl. ha ilyen deliszendvicset eszek mindig abban a pillanatban dontom el, hogy mit fogok enni es sokszor az izek nem a legjobbak.
Az ilyen deliszendvicsek harom alapanyagra keszulnek: bagett (hosszu kifliszeru, a parizsikenyerre hajazo kenyer), wrap (vekony - mint a gyros - tesztaba csomagolod a friss zoldseg/hus/sajt kombinaciot) s a sima szendvics (ket szelet kenyer haromszog alakra vagva).
A masodik nagy csoport a "deep fried" gyorskajake. Ezek a jol ismert markak, mint a McDonalds, Burger King, vagy hogy egy ir ceget is emlitsek, a SuperMacs...
A deep fry teljesen atsutest jelent es fokent az olajban (fritoz jellegure kell gondolni), s amerikabol terjedt at az Oreg Kontinensre. Nem igazan bonyolodnak bele a mibenletebe, mivel tobbe kevesbe ugyanazt nyujtjak amit Mon: hamburger, hot-dog, sultcsirke, es az elmaradhatatlan sult krumpli. Az egyetlen kulonbseg talan, hogy itt nagy hagyomanya van a sulthal egy sajatos valtozatanak (jobban mondva itt egyetlen valtozatanak) a fish n' chipsnek. A hal tobbnyire olajban sult friss v. fustolt tokehal (cod "kod") egy liszt+vaj+ olaj jol osszegyurt keverekebol osszehozott panir es melle chips, ami nem a magyar chips (amit itt crisps neven ismernek), hanem az otthon szalmakrumplikent ismert krumpli (az irek igazi inyencek itt a burgonya teren, am!) jo vaskos es nagy adag so illetve ecet a krumplira, ha a hagyomanyokhoz akarunk huek lenni. A kechupot itt nem kedveleik annyira mint nalunk, es krumlira alig tesznek. Persze sok helyet, ahol ilyen fish n' chipset arulnak chippernek hivjak es ezeken a helyeken persze megtalalhato a hagyomanyos hamburgerparade is, de fo profil a hal es a krumpli. Legismertebb Dublinban a Leo Burdocks chipper, amit szamos hiresseg is kiprobalt, mint pl. Madonna, John McCarthney, vagy Bruce Springsteen. Meg maga az angol herceg Charles is kiprobalta oket. Ezt buszken hirdetik is az uzlethelyseg falan. Fontos meg megemliteni a hamburerek eseteben egy erdekesseget: a legnagyobb hamburgereket (Mint pl. Amerikaban a Big Mac) itt quarter poundernek(koter pander) azaz negyedfontosnak hivjak, ami a hus sulyara utal...
A harmadik es itt igen nepszeru az un. fast food restaurant kategoria, ami fokent a pizzazokat es a kinai, thai, vagy hasonlo gyorskajaldakat foglalja magaban. Fura ugyan olyan helyet etteremnek hivni, ahol nincs semmi hely leulni es megenni a kajat, de ezert hivjak oket take awaynek! :)
Az ilyen helyek altalaban szelesebb-szukebb valaszteku fott eteleket kinalnak es azt kiszallitjak illetve oda lehet menni begyujteni. Legtobbszor pizzazo, kinai es egyeb keleti kajakat (arab, thai, indiai) sorolhatunk ide, de lattam, mar egy lengyel, illetve kelet-europai eteleket kinalot, sot hallottam, mar hogy van/volt valami magyar probalkozas is hasonlora.
A legtobb ilyen helynek vannak futarok, akik a legtobb esetben csinos borravalokat szoktak kapni 1-2 EURtol a 20asig szinte minden mennyisegben. A dublini standard kiszallitasi ido kb. felora. Persze a kulonbozo cegek kiprobalasa lutri es sokszor az ar sokkal tobb mint a kaja tap es izerteke, azaz sz*t kapsz a penzedert. Ez egyeni izles kerdese, es bizony meg kell mondanom, hogy bar vannak jominosegu termekeket arulo cegek ott is elofordulhat borzalmas cucc.
Pizzazok: Domino's (szaftos, gyors es altalaban jo minoseg, draga) a legnagyobb, s minosegben a Mizzoni's is nagyon jo (ez utobbi a magyarorszagi Il Treno pizzazora emlekeztet izvilagban), de eheto a Pizza Hut is. Kifejezetten rossz az Al Capone. Az eszakon jobban jelenlevo Apacherol nem sokat tudok mondani, de ismeroseim szerint nem rossz.
Kinaibol mar nehezebb ajanlani. Minden helynek meg van a legjobbja. A varosban a Jimmy Chungnak (Eden Quay) van jo neve, de az arai is nagyon "jok". A Full House (Abbey Street) szinten jo nevu es olcso, sot, ugy mukodik mint a trofea etteremlanc Budapesten. Kifizetsz egy tiz EUR koruli osszeget es annyit eszel amennyit tudsz. Jo a kaja ott.

Osszegezve, a "take away" azaz az elviteli kajak nagy tobbsege komoly multtal rendelkezik itt es a mindennapok szerves resze. Akarcsak az ettermek, a gyorskajaldak is tobb minosegi kategoriaba tartozhatnak es az sem mindegy milyen korulmenyek kozott fogyasztja azt az ember. Mig Magyarorszagon az emberek tobbsege nem gyorskajan el (bar mostansag ebben nem vagyok biztos) itt szerves resze a mindennapi eletnek. Nem lustasag (de az is), nem butasag (inkabb nem akaras), hanem megszokas.

Ír történelem III.

2009-06-11T13:32:00.009+01:00

A Boynei csata eljátszása korhű öltözékekben
Forrás: http://news.bbc.co.uk/2/hi/in_pictures/7386102.stm

Mivel Írország történelme Magyarországon kevésbé ismert, továbbá elég sok magyarral találkoztam, akinek sok ír történelmi eseményről fogalma sincsen, úgy éreztem egy rövid ötrészes összefoglalóban elmesélem Írország történetét. 2000 év hosszú idő, így igyekszem a kulcsfontosságú eseményekre koncentrálni, és persze Dublint kiemelten kezelném, mivel itt élek.

A XV. szd. nyugis és persze gyarapodó időszaka után, új probléma jelentkezett az 1500as évek elején: VIII. Henriknek hívták. Igen arról a fazonról van szó, aki 6 feleseget evett meg és ebből hármat kivégeztetett. Nos, VIII. Henrik nem nagyon szerette az íreket. Nem feltétlen azért, mert lázadó típusok voltak (az a tulajdonság pont miatta alakult ki az írekben), hanem mert az országuk erősen katolikus érzelmű maradt. Az egész királyság (ne feledjük ekkoriban meg nem egyesült királyság, hanem perszonálunió volt a brit szigeteken, azaz a király személyét kivéve jogilag különálló királyságok voltak (Skócia, Írország, Wales és persze Anglia)) a király "vallási" reformjai ellen fordult és erősen kritizálta a vallás szerepét a reformokban (hozzá kell tenni VIII. Henrik tényleg vallásos volt és tényleg úgy vallotta, hogy reformokra van szüksége az egyháznak...), hiszen mint tudjuk a fő indíték a házasságának nullázása volt. (NEM ELVÁLNI AKART, csak semmisé tenni a házasságot)
Szóval a helyi alkirályt, bizonyos Gerald Fitzgeraldot - igen nagy hatalma volt a szigeten, hiszen a földek majd 1/3a a család kezén és a politikai befolyása szinte mindenhol érvényesült - rosszakarói feljelentgették a királynál, aki kapott az alkalmon, hogy reformáljon kivizsgálta az alkirály ügyeit. Kákán is csomót keresett és még a harmadik alkalommal sem tudott semmit rákenni az amúgy hűséges és jó magaviseletű nagyúrra. Ekkor szúrta el (1534ben) a heves lelkű fiacskája Thomas Fitzgerald, aki nyílt lázadást hirdetett a szigeten, Dublinnal a centrumban. Igen kedvelte a csicsás selyem cuccokat ezért a nép Silken Thomasnak (Selymes Tamás) hívta. Igazság szerint igazi bajkeverő hírében állt, s csak indokot keresett a harcra, élő fába is belekötött volna, hogy legyen oka a harcra, ekkor - 1534ben - súgtak neki, hogy apja tulajdonképpen a kivégzésére megy Londonba (ami persze hazugság volt) és nyíltan fellázadt a király ellen, kiűzte a városból az angolokat stb. 'Szal megkavarta a kavarnivalót. Henrik felkapta a vizet, hogy ezek a nyavajások mar megint mi a francot művelnek és kivégeztette Geraldot és a fiának is ezt ígérte... Be is tartotta.
Kevesebb mint egy hónap múlva leverte a lázadást és kihirdette hogy angol telepesekkel lazítja fel az írek lázadó természetét. Nyilvan ők kapták a földbirtokokat. Ekkor kezdődött a "plantation" (plentesön, telepítes) időszaka, amikor a lakosság majd fele elvesztette a földjét és vált jobbággyá a saját földjén persze angol uralom alatt. Henrik persze "reformálta" az egyházat is: több mint 200 kolostort és rendházat égetett fel és feloszlatta a katolikus rendeket, az új hit alapjául megalapította az Ír Egyházat (Church of Ireland), melynek a feje persze ő maga volt...
Lányai Mária és Erzsébet folytatta a telepítéseket, különösen a késő 80as években, amikor Offally, Tyrone és Tipperary megyék szinte teljesen angol kézbe kerültek. A Fitzgerald dinasztia elvesztette a Dublin feletti uralmat és angol családok: a Talbotok, Malahideok, Smiths vagy a Dawsons települtek le a városban vagy környékén.
A nyomás akkora lett a hirtelen (kevesebb mint 20 év) leszegényedett ír nemeseken, hogy két főnemes vezetésével - Hugh Roe O'Donnell es Hugh O'Neill - egy 9 évig tartó és heves lázadás robbant ki a hatalmas számú angol, skót és walesi telepes ellen (1594–1603). Ez a lázadás komolyan megrengette a fiatal Angol világhatalmat és Erzsébet, akinek korábban személy szerint általában az ír az ő szájában egy szitokszóként jelent meg, el kezdte komolyan venni őket és 1600 korul majdnem 100000 angol katonát küldött a felkelés leverésére. 1603ban a felkelés utolsó aktusa egy csata volt Kinsale mezején, ahol az íreket csúnyán elverték a szervezett angol erők. Az ír nemesek menekülni kényszerültek és Erzsébet hivatalosan is elrendelte az O'Neill klán kiírtását (hivatalosan sosem tudta kiírtani, de szimbolikusan 1603ban a család szent helyének feldúlásával ez megtörtént). 1607ben több tucat earl (főnemes) menekült el Spanyolországba, Franciaországba az angol büntetés elől (Flight of the Earls - flájt ov di őrlsz). Ekkor került Észak egy az egyben angol befolyás alá (ekkor született a mai Észak-Ír konfliktus).
A 17. szd lázadások és konfliktusok sorát hozta az íreknek. Az angol forradalommal kezdődött, Cromwell ellen királypárti lázadás bontakozott ki, amit Cromwell brutálisan levert 1649-53 között. Drogheda, Waterford, Dundalk és Dublin városa szörnyű népírtásoknak lett tanúja, híres/hírhedt Drogheda tizedelése, melyet persze Cromwell rajongói tagadnak. Tény viszont, hogy a népesség alaposan megcsappant ezidőtájt és egészen a XVIII. szd. végéig nem is érte el a korábbi népesség számot. Alig kaptak levegőt az írek Cromwell halála után a katolikus II. Jakab idején, aki pont az írekre támaszkodva próbálta az ellenséges presbiter hadsereget legyűrni és végül harcba keveredni a protestáns Orániai Vilmossal. A Boynei csata 1690ben fordulópont volt az ír történelemben. Ekkor tört meg végleg a lázadás szelleme 250 évre és ez a csata az okozója sok modern északír összetűzésnek.

Zeitgeist

2009-06-10T13:12:00.011+01:00

A fenti cím korszellemet jelent - Kant találta ki a 17. szdban és azt a jelenséget nevezte el igen találóan, ami szinte minden generacióban (vagy akar a XX. szdtól minden évtizedben) egy sajátos légkört ír le, ami csak arra az időszakra jellemző. Ilyen Zeitgeist pl. a hippi-korszak, a viktoriánus vagy magyar vonatkozásban a dualizmus korszaka. Van egy nagyon jellemző íze, színe, hangulata annak a pár évnek - vagy évtizednek akár - ami jellemzi azt a bizonyos kort. Az utolsó 60 évnek is megvoltak a maga zeitgeist-jei: az '50es években a motorizáció széleskörű terjedése volt a fő vonás - autó, hűtőgép, repülés, turizmus, nehézipar stb. A '60as évek az űrkorszaknak az évtizede: szondák, űrhajósok a Föld körül, Holdra szállás (mint csúcspont), s persze a Marsszondák a korai '70es években. Az utóbbi a már említett hippi korszak, háborúellenesség, szexuális forradalom, szex, pia, rock'n roll... Lázadás a régi konzervatív értékek ellen.
A '80as évek a fogyasztói társadalom csúcsának is tekinthető, az amerikai popcorn-kultúra világhódítása, ahol minden ami amerikai cool és szuper, mindenki a fehérfejű rétisasos cuccokban jár, a farmergatya divatos és mindenki popzene (Michael Jackson, Madonna, Duran Duran, és David Bowie koncertekre járt) rajongó... A hosszú '90es évek 1989től a 2001 szeptemberéig a korlátlan szabadság koraként írható le, a kommunizmus bukásával kezdődött és 9/11el zárult le. A "boldog" 90es évek, amiben minden lehetséges volt és mindenki tobzódott a fogyasztói társadalom bőségében (a fejlett világban persze) és az alapok éppen csak elkezdtek repedezni, a problémák jelentkezni és a világ még abban a boldog tudatban (tudatlanságban?) élt ez a gazdagság örökké tart majd... Aztán a 2000es évek csalódásai és a problémák, a tragédiák sora következett. Sokan úgy tartják, hogy eljött a fogyasztói társadalom alkonya és el is indultunk a lejtőn... Ez most a korszellem - zeitgeist.
Mi a köze ennek ehhez a bloghoz, kérdezhetné bárki, aki olvassa. Miért filozófálok ilyen dolgokon, mi köze van ennek Írországhoz? Nos úgy, hogy nemrégen beleolvasgattam néhany (igencsak alacsony színvonalú) internetes vitába, ami Írországról szólt. A vége igen durva anyázásban zárult le és ez a része nem is fontos, de a vita témája elgondolkodtatott.
Mit is szeretek Írországban, és mit nem? Mennyiben jobb, ha jobb egyátalán?

Nos először azt hittem hogy ez egyszerű kérdés, de utánagondolva bizony nem is olyan egyszerű. A "vita" jórészt olyan problémákat nevezett meg mind a szeretem, mind a nemszeretem oldalon, amik a mai zeitgeist részei. Nem sajátosan ír, hanem szinte minden nyugati kultúrájú országban (sőt sok mai arab és távol-keleti országban is) jelen van: vaduló, erőszakos fiatalok, drogok és pia, környezeti problémák, viselkedési és fejlődési zavarok, általános ostobaság, a meki-popcorn kultúra stb. Ezek a gondok szinte minden európai államban jelen vannak, erősebben, vagy gyengébben, attól függően, hogy mennyire erős a helyi ellenállas. Sok dolog kifejezetten általános probléma a mai világban és minden bizonnyal a globalizáció és a fogyasztói életvitel tipikus velejárója. Nehéz tehát mondjuk az általános (tömeges, ha úgy tetszik) ostobaságot helyi jellegzetességnek tekinteni, mert ha francia, olasz vagy magyar tömegeket vizsgálunk azok is hasonló szintű butaságot mutatnak. Nem lehet írnek tekinteni egy ilyen jelenséget. Erősen ajánlom itt Jose Ortega y Gasset: A tömegek lázadása c. filozófikus könyvet. Szépen leír mindent a mai fogyasztói tarsadalom egyik legfontosabbeleméről, a tömegesedésről...
Ilyen szurokkel tehát komoly bajba kerültem erények és problémák keresésekor, hiszen jellegzetesen ír erény vagy hiba kevés van, ami szembetűnő, nem is beszélve az egyedi latásmódról. Ha nekem valami különösen csípi a szemem, azt - függetlenül a valós természetétől - ír erénynek v. hibának tekintem. Ami meg hozza tehető: vannak dolgok amik erősebben jelentkeznek itt, mint mondjuk Magyarországon. Pl. az írek szemetelnek. Igen szemetelnek méghozzá nem is kicsit. De az amerikaiak és a britek is szemetelnek, az olaszok pedig talán rosszabbak mint az írek. A magyarok is szemetelnek. Akkor ez most ír jellegzetesség lenne? Azt lehet mondani, hogy az írek jobban szemetelnek mint mondjuk a német, vagy akár a magyar, de azt, hogy ez egy ír jellegzetesség lenne, kétlem. A szociális helyzettől is nagyban függ a dolog. A jómódú középpolgári, de akár a szegényebb, de jólnevelt ír nem szemetel... Szóval óvatosan az ír jellegzetességekkel.
Mint ahogy a magyarokkal is. Hallottam más külfölditől (nem ír) hogy a magyarok híresen lopósak, illetve szeretik átverni az embert (mint mondjuk amit mi magyarok a cigányokról tartunk sokan), ebből következően óvatos volt velem. Hiába bizonyítottam hónapokon keresztül, hogy semmi közöm az előítéleteihez - együtt dolgoztunk - nem tudta elvetni. A magyarok neki mind a mai napig lopnak és átvernek...
Szóval jellegzetesen ír erényeket illetve hibákat nehezen tudok felmutatni, bár van pár.
Erények: - messze barátsagosabbak és nyitottabbak akárkinél
- segítőkészek és számtalan előítélettől mentesek
- jellemzően nem foglalkoznak mások véleményével
- emberi méretekben gondolkoznak és egyátalán nem monumentálisak (építészet, beszéd, művészet, filozófia stb.
- jobban hallgatnak az érzelmeikre, mint az eszükre (ez persze nem jelenti azt, hogy buták lennének, csak jobban szeretnek az érzelmeikre hallgatni, mint mérlegelni
- szenvedélyesen nacionalisták (egy írrel sem találkoztam, aki ne lett volna nyilvánvalóan ÍR)
Hibák: - Ígérgetnek jobbra-balra függetlenül attól, hogy teljesítik-e vagy sem
- a pontosság nem erényük (nagyon nem :))
- csapnivaló sofőrök
- sok tekintetben felületesek (híres az ír mondás: more important how it is look like "fontosabb hogy néz ki(mint amilyen valójában)"
- anyagilag felelőtlenek (kölcsönből élni náluk olyan természetes, mint levegőt venni - jóval a válság előtt is így volt (lásd Ulysses)

Szóval az ítélkezés előtt minden magyarnak ajánlom, gondolkodjon el 2 dolgon: ilyennel csak itt találkozott vagy máshol is (pl. az írek iszákosak - angolok, franciák, magyarok, oroszok?), továbbá ezt csak személyes hozzáállásomból tapasztaltam vagy mással is megtörtént, esetleg mindig mindenhol történik? (Pl. az írek rasszisták - egy csöves beszólt nekem, 'szal mindenki rasszista...).

Ne feledjük a modern fogyasztói társadalom itt nyugaton számtalan gondot generált, de nem csak itt. Nem ír jellegzetesség, hanem társadalmi probléma (pl. a fiatalok elvadulása - számtalan helyen No., Oroszo., Fro., Amerika, mindenhol ilyenek a fiatalok, Magyarország sem kivétel...

Mathilda

2009-02-16T18:02:00.022Z

Ez nem a mi kocsink, csak pont így néz ki
Forrás: www.carzone.ie

A fenn említett név az autónk neve. Régi tengerészszokás szerint női nevet adtam neki, de fogalmam sincs miért ezt. Olyan "matildás" a kocsi.

A típusa Ford Focus, 99-es modell, ezüst színű és nagyon jó állapotban van. Típushibáin kívül nincs vele gond, jó barátom, Sanyi - az a srác akivel kiutaztam Írországba - aki kitűnő autószerelő, átnézte, es kijelentette hogy meg ő sem választhatott volna jobb autót. Bár az elején Zita full beparázott a méreteitől (Opel Astrához volt szokva), később annyira beleszokott, hogy el is felejtette az addig nagy kedvenc Opelt. Sokszor merészebb ezzel az öreglánnyal, mint az egykori Astrával.
Az írországi autós kultúra igencsak kétoldalú dolog ám. Nemcsak magukról a sofőrökről beszélek, és a vezetési stílusról, hanem általában mindenről: a vásárlás, a műszaki ismeretek, a stílusok és persze a közlekedés is. A rendszer nem olyan szigorú mint Mon, de hogy ez jó-e... arról eléggé eltérnek a vélemények. Nekem komoly kételyeim vannak vele kapcsolatban.
A kocsi megszerzése különböző szinteken másképpen zajlik, de sokkal egyszerűbb beszerezni, mint Mon általában. Nagy különbség van azonban a használt és az új vasárlása között (azért nem annyira nagy csak kicsit :) ) ugyanis az új kocsi vásárlásával sokkal több dokumentumot kell rendezni, mint egy használtéval. Igaz a használt kocsiknak is vannak extra dokumentumaik. Szóval Mathilda használt kocsi, egy kis kereskedésben találtuk CityWestben 3000 Euroért kínálva. Persze voltak/vannak problémái, de kiváló állapotát meg a velem jövő barátaim - egyikük a fent említett Sanyi - is elismerték. Mindketten autószerelők, s nem is kicsit értenek hozzá. Nekik köszönhetően sikerült 400 Eurot még lealkudni, s kijelentették, hogy egy gumicsere mindenképpen kell. Az ugye 200 Eur (1 gumi kb. 50 Euro itt), szóval kb. kétszáz Eurot lealkudtak tisztán. Mathilda rendelkezik néhány apró gonddal (a sebváltója elkopott kicsit és a sebességmérője rakoncátlankodik) de amúgy megbízható és nincs vele gond. Rá jöttem arra is, hogy havonta két óra Mennyország a takarítása, mert olyan zenét hallgathatok amilyet akarok és még a gyerekek sem zargatnak addig.
Szóval Írországban egy használt autó eseteben a következő dokumentumokat kell beszerezni/biztosítani:
- Ír jogsi. Szerintem érdemes átváltani a helyi jogosítványra. Főleg ha hosszabb időre tervezik az ember maradni. Nem csak mert a rendőrök és a biztosítás ügyintézése gyorsabb és egyszerűbb, de mert Mon, ugyanúgy érvényes egy évig mint itt a magyar. Ez egy rózsaszínű hárfás papírlap, amit egy műanyag tokba szuszakolva kell mindig magunknál tartani. Régebben nem volt túl nagy gond, ha nem volt nálad egy igazolás során (ez is a kétséges része a "kultúrának" itt), ma azonban egyből be is vonják, ha nincs nálad vezetés közben.
- Logbook (logbúk). Ez tulajdonképpen a forgalmi. Jó ha nálad van, mert ezzel igazolod, hogy nem lopott a kocsi, továbbá minden fontos info a kocsiról benne van. Mikor kocsit (használtat) veszel, a kereskedő/előző tulaj köteles elküldeni a központi gépjárműhivatalba Clare megyébe Shannonba, átiratni a kocsit, s kb. két munkahét múlva postán kapod kézbe a saját dokumentumot. Addig a régi logbook számot tartsd magadnál.
- Insurance disk. Ez egy papír korong amit a biztosítócégek küldenek ki vagy adnak a biztosítás kifizetése után. A biztosítas drága itt. Kezdő összegre 800-1600 Eur is lehet egy évben, és attól függően, mennyi igényed volt, lecsökkenhet akár a felére is a második évben. Ha volt Mon biztosításod (Casco vagy ilyesmi) akkor az beleszámít az időbe, s lehet hogy eleve az alacsony biztire kapsz ajánlatot. A biztosítás összegére hat az autó márkája, évjárata, motormérete, a vezetési tapasztalat, biztosítási igények száma. Itt nem sokat nyom latba, hogy mennyit költöttél a kocsira azonban. Fontos tudni, hogy a biztosítás nem terjed ki másra csak rád és a saját kocsidra. Külön kell azért fizetni, hogy más kocsit vezess és ha más is vezeti a te kocsidat. Így lehet jól lehúzni a dolgozót...
- Motor Tax disk. Ez az adó a járművedre. A Motor Tax csupán a motor méretéhez kötött, azaz ha egy teherautó kis motorral rendelkezik, olcsóbb mintha egy nagy motoros terepjárót vennél... Egy átlag autó tax-a (adója) kb. 380-450 Eur évente.
- NCT disk. Ez a dokumentum csupán a 4 évnél idősebb autókra kell és kétévente kell megújítani. A betűk jelölik mi is ez - National Car Test - egyfajta műszaki vizsga, a kocsi állapotára utalva.
- Register number. Ez a rendszám. Ha használt kocsit veszel bizonyára már van ilyen, de szinte minden papírhoz erre van szükség. A rendszere egyszerű: az első két számjegy az évjárat, aztán egy vagy két betű a megye, majd abban a megyében kiadott rendszám sorszáma. Pl. 01D234567 egy 2001ben Dublin megyében kiadott 234567ik autó.
Sokszor elég vicces csak azt nézni melyik autó honnan való, s mekkora a sorszáma. Egy Mercédeszen pl. januárban láttuk a következő rendszámot: 09D1 :)

Az írek nem kifejezetten műszaki zsenik a kocsik terén. Nem azt mondom, hogy mindenki hülye hozzá, de a nagy átlag keveset konyít a dolgokhoz. A kocsit sokan még takarítani sem tudják igazán (bár a próbálkozások nyomai jól látszanak egyes kocsikon). Jól is mennek az autómosók...
A szerelő barátaim szerint sokan meg olajat sem képesek cserélni, vagy feltölteni az ablakmosót. S bizony az autószerelők, sokszor apró javítások helyett teljes motorblokkokat vagy ajtókat cserélnek ki. Egyszerűbb egy új berakása, mint megtalálni a hibát és kijavítani... :)
Sokszor odáig eljutottunk, hogy rövid tízperces autókázásunk alatt 11 kiégett körtéjű autóval találkoztunk. Dél-Dublinban, ahol még nem is lenne gond a kicserélése! Szóval autószerelők, imhol az aranybánya! ;) Hozzá kell tenni, hogy a szervízrendszer egy-két autómárkát kivéve szinte mindegyiknek elég jó, s a helyi autóklub az AA (azaz Auto Association (oto esszoszieson) - autó közösség) viszonylag jó lefedettséggel rendelkezik. Arról nem is beszélve, hogy a biztosítók többsége nem kezd mindenféle indokokkal lerázni, ha igényed van, hanem egy sokszor telefonon keresztül történő beszélgetés után pár nappal már utalják is a pénzt (persze előtte valaki csekkolja a dolgot). Szóval kevesebb a vesződés ilyen téren.

A közlekedés itt (főként Dublin és környékéről vannak tapasztalataim) finoman szólva is érdekes. A vezetők nagy része szinte az ésszerűtlenségig biztonságra megy és igen idegesitőek tudnak lenni a bizonytalansággal és az óvatossággal. Volt eset, amikor 5 percig vártunk az előttünk álló sofőrre egy átlagos körforgalomnál, mire belemerészkedett! Nem ritka, hogy annak ellenére, hogy ők rendelkeznek elsőbbséggel várnak, hogy mi lépjünk. Borzalmasak!
A KRESZ ismeretének és a vezetési gyakorlatnak hiánya is szembeszökő! Legtöbbször a nők tudnak borzalmas manőverekre (csodálom is rendesen, hogy általában a nőknek alacsonyabb a biztosítása, hisz ők sokkal bénábban vezetnek itt mint a férfiak!), nem egy alkalommal történt kis híján tömegbaleset egy-egy hetyke asszonyság modoros sávváltása miatt. Az itt honos jogosítvány-megszerzési gyakorlat borzalmas, s bár magam is mostanában fogok vizsgázni (most már nincs ürügy a vezetés mellőzésére), ennek ellenére szerintem óriási hiba olyan embereket, minden kontroll nélkül, kormány mögé engedni, akik életükben nem vezettek még. Csak kirakod a piros L betűt és voilá. 2008ban döbbent rá a kormány miért is van annyi halálos baleset az utakon... A szigorítás 2008 júliusában: csak tapasztalt vezetővel lehet kormány mögé ülnie a kezdőknek. OMG!
Nem tudok vezetni meg, de az asszony morgása és anyázása mindenképpen jelent számomra valamit... Jómagam is láttam komoly "hibákat".

Végül a kocsikról. Írországban szinte mindenféle autó jár az utakon. Jómagam nagyon szeretem az old-timereket (régi autók) és szinte napi rendszerességgel láthatok itt 20 évnel idősebb autókat. Viszont a 2000es évek gazdasági boomja itt is magával hozta a motorizációt. Szebbnél szebb csillogó autók járják a város utcáit, mind 2000 utáni rendszámokkal. Hatalmas terepjárók kormányai mögött középosztálybeli kismamák - abszolút bizonytalanul - ülnek.

Szóval, ha írországi autókázásba kezdesz vezess óvatosan, mert bizony jobb, ha te figyelsz jobban, minthogy arra számítasz, hogy az írek vigyáznak rád... ;)

Az elmúlt félév

2009-02-03T20:18:00.010Z

Havazik Dublinban (1983 óta nem volt ekkora hó) - Dorota Twardowska képe

Azon kívül, hogy ma szinte történelmi pillanatokat élünk - sűrűn, nagy pelyhekben esik a hó, Írországban utoljára 1983ban esett ennyi - végre rá vettem magam arra, hogy az elmúlt félév eseményeit lerögzítsem. Mi tagadás sok minden történt, egészségügyi, munkaügyi, családi változások egyaránt. Olyan sűrűn váltották egymást az események, olyan sok minden történt, hogy mire rászántam magam arra, hogy leírjam mi történt, már más volt aktuális.

Egészségügyileg sajnos sok dolog rosszabb lett. Először is sikerült egy olyan kórházi látogatást kieszközölnöm, ami lehetőséget nyújtott az ír egészségügy aktuális helyzetét elemezni, majd egy régi-új problémám kezdett félelmetes méreteket ölteni. Végül pedig Zita is összeszedett egy jó kis betegséget, aminek az időzítése volt érdekes: pont karácsony estére sikerült belázasodnia, hogy még véletlenül se tudjunk intézkedni a dolog ellenében.
A kórházi látogatásom négy naposra sikeredett, s olyan okból, hogy külsőleg talán még nevetségesnek is hathat. A dolog ott kezdődött, hogy egy nap (valahol Október elején) munkába menet furán éreztem magam. Mindent a stresszre és a kimerültségre fogva, nem vettem róla tudomást, s igyekeztem meggyőzni magam, csak a kialvatlanságtól van az, hogy sápadt vagyok és gyakorlatilag úgy fújtatok, mint egy ipari gép. Jonny a kollégám meg is jegyezte, hogy mintha keveset lennék a napon, nagyon sápadt vagyok és nem nézek ki jól. Munka kezdés után két órával már szóltam a főnöknek, hogy baj van, mert ekkor már alig voltam magamnál. Infarktusra gyanakodtam, mivel apámnak három is volt ezelőtt, persze erre azt mondta, nézzek be a GPhez, vagy a kórházba. Én hülye a GPt választottam. Beültem egy taxiba és szóltam a fickónak, ha elájulnák a pénztárca a zsebemben van...
A kórházban ébredtem, bár állítólag többször magamnál voltam, nem emlékeztem semmire, állítólag eljutottam a GPhez ahol az ajtóban összecsuklottam.
Egy Moira Kellyhez hasonló dokinő tájékoztatott, hogy nagyobbrészt a pánik miatt ájultam el amit az okozott, hogy a hőmérsékletem 40 fokos a vérnyomásom 170es (normálisan 130 vagyok) a szivem pedig 107et ver a normál 78-80 helyett. Arra a kérdésemre, hogy infarktusom van e, vagy ha nem mi, azt válaszolta, hogy nem tudja, de biztos nem infarktusom, mert akkor már halott lennék.
Később kiderült, hogy egy érdekes betegség az ún. viral illness (vájral ilnessz) támadott meg, ami lényegében úgy működik, hogy egy egyszerű vírusos betegség, - mint az én esetemben egy sima influenza - szó szerint sunyin lappangva elszaporodik a testben és amikor már eléggé erős letámad és kiüt mint Muhammad Ali a második menetben. Kevesebb mint egy óra alatt kiütött 4 napra. Amikor a vizsgálóorvos közölte, hogy gerincvelő mintát kell venni, mivel ha az agyat támadja akkor bizony súlyos szellemi fogyatékossá válhatok, akkor kicsit betojtam. A dolog még helyi érzéstelenítéssel is fáj (nagyon), de a srác ügyes volt. Figyelmeztetett, hogy pár óráig ne keljek fel, s utána is vigyázzak, mert kemény fejfájást okozhat. Persze én kipróbáltam a dolgot azonnal, wcre menetel címén. Nincs hirtelen mozdulat, csak nyugodtan, mondta a nővér. Ahogy leültem a wcre azonnal egy gyors mozdulat és igazuk volt, ha nem a wcn ülök, komoly problémákkal néztem volna szembe.
Az elkövetkező három napot egy koedukált kórteremben töltöttem, de nem sokat örülhettem, mivel én voltam a legfiatalabb, s az utánam következő is jó húsz évvel idősebb lehetett. Mint egy öregek otthonában. Nem csoda, hogy totál élvezet volt hazatérni a nyugis - kisgyerekes - környezetbe...
A kórházi tortúráknak persze nem lett vége, talán e négy napos kis kiruccanásnak köszönhetően, egy fain kis húgyhólyaghuruttal is gazdagabb lettem. Mivel szabi nuku, és a további betegszabadságolások pénzkieséssel jártak volna, dolgozni jártam vele. Aki ismeri milyen egy ilyen betegség annak nem kell ecsetelnem, aki pedig nem annak nem kívánom. Kedves kollégám találóan a "pissing razorblades" (borotvapengéket pisálni) kifejezéssel hangsúlyozta betegségem kellemetlen tüneteit, az utánam érdeklődőknek. Hogy a buli mégjobb legyen, még kétszer visszajött decemberig a dolog két-két hétre. Voltak pillanatok, amikor azon töprengtem mit követhettem el, hogy így büntet Isten...
Decemberre kezdett a dolog helyre állni és újra teljesen munkaképes lettem... Hogy valami mással nézzek szembe...

Munkaügyben jól álltam az elmúlt 3 évben, a hely biztos volt és a cég elégedett volt velem. Kliensünk a GE Money pedig vidáman adott mortgage-eket és hiteleket. A válság, persze pont a közepébe vágott a cégnek, a mortgage biznisz pedig igencsak becsődölt. Júniusban már tudta mindenki mi fog következni, és októberben pedig elkültek vagy 80 embert, mivel feleslegessé váltak. Tudtuk komoly költségvetési visszafogások lesznek, de arra ami bekövetkezett még a menedzserünk Owen sem számított: a Hochtief túl drága, és a logisztikai menedzser pedig új céget hoz be. Persze mindenki beparázott, de mivel a mi munkánkra nem volt panasz, mindenki a TUPE (Transfer of Undertaking the Present Employees) azaz az alkalmazottak átvétele mellett tett állásfoglalást. Jonny vagy egy hétre "beteg" lett, Owen játszotta a kemény srácot, ugyanakkor full be volt rezelve, a többiek pedig csak csendben paráztak, hogy mi lesz. Valahogy én nyugodt maradtam, nem pánikoltam, inkább a kiutat kerestem. Állások a neten, sőt még a Hochtieffel is kerestem egy másik munkát (a dolog azonban nagyon igazságtalanul végződött), s végül beleegyeztem a TUPE folyamatba.
Az új cég a Group 4 Securicor írországban jól megvetette a lábát, s bár sok tekintetben nem igazán profi mint a Hochtief, de viszonylag stabilan tartja magát. (Hozzáteendő, hogy a Hochtief abban a hónapban (november) 4 másik helyet is elveszített, ami komoly érvágást jelentett a cégnek.) A csapat végül majnem egy az egyben átkerült, bár változások még most is folyamatban vannak. Owen 3 hónap után elmegy, Rachel, napi 3 órát tölt majd itt, s még sokminden múlik az igényeken. A munka érzékelhetően könnyebb lett, kevesebb posta, kevesebb rendelés stb.
Bár nem vagyok boldog az új céggel, a munka biztosnak tűnik, s ez a mai időkben felér egy életbiztosítással.
Az év vége tehát igen bizonytalanságokkal lett tele, így az a híre Zitának, hogy újra babát vár, bár örültem neki aggodalommal töltött el. Most már okénak látszik a jövő de akkor egy új jövevény igazából több problémát vetett fel mind amennyi megoldást kínált. Augusztusra várjuk a kicsit és addig még sok víz lefolyik a Liffey-n.
A család életét még egy esemény (még Augusztusban) alaposan befolyasolta: az új autó, Matilda a család mindenes szállítója, aki nagyban megkönnyítette az életünket. Róla egy külön fejezetben fogok írni.

Ír történelem II.

2008-07-25T11:31:00.007+01:00

Mivel Írország történelme Magyarországon kevésbé ismert, továbbá elég sok magyarral találkoztam, akinek sok ír történelmi eseményről fogalma sincsen, úgy éreztem egy rövid ötrészes összefoglalóban elmesélem Írország történetét. 2000 év hosszú idő, így igyekszem a kulcsfontosságú eseményekre koncentrálni, és persze Dublint kiemelten kezelném, mivel itt élek.

A 795ös év a következő fontos fordulópont Írország történetében. Ekkor történt ugyanis, hogy divatba jött a vörös haj és az alabástromszín bőr. :) Az első leírt viking támadás ekkor történt. Ezek után a viking hajók mind gyakrabban jelentek meg a Smaragd Sziget partjain, a védtelen és sokszor felkészületlen ír kolostorok bizony igen csábító és gazdag zsákmányt jelentettek. A támadások majdnem minden évben ismétlődtek, s a helyi lakosság válasza gyorsan jött: a híres "round towerek" (kerek tornyok) építése és a megerősített kolostorfalak ekkoriban épültek. Sokszor hiába, az ember - akárhonnan is jön - mindig találékonyabb volt pusztításban, mint építésben. A vikingek továbbá kiváló kiindulópontnak tekintették a szigetet (rajta a békés birkalelkű írekkel, hiába Patrik hithadjárata túl jól sikerült) tovább dél felé, elsősorban a Frank Birodalom felé. Sorra alakultak a ma jelentősebb városokká nőtt telepeik: 841, Cork, Dundalk, 851, Dyflin, 899 Shannon, 914 Waterford, 920 Limerick stb. Ekkorra azonban már az írek is beletanultak a háborúskodásba, így a rablásokból egyre inkább békés kereskedés, majd kb. 100 év múltán teljes beolvadás lett. Írek és vikingek (ahogy az írek hívták őket: Fionna Ghaill - fingal) egy néppé olvadtak. Bár a dán törzsfők később királyok többször próbálták elfoglalni a szigetet nem sikerült nekik, meglepő módon a letelepült vikingek álltak ellen leghevesebben.

980ban új fejezet nyílt a viking-ír kapcsolatban. Egy a mai Clare megye területén a Shannon torkolatvidékén élő tuatha (kiskirályság) a Dal Cais egy prominens, talpraesett vezetőt termelt ki: Brian Bórumát Írország egyik legnagyobb királyát. A mi Szent Istvánunkhoz hasonlítható a szerepe, bár inkább a Sziget egysége illetve biztonsága köszönhető neki, nem pedig a kereszténnyé válása. Igazi vezérként nem kispályázott: az addig legyőzhetetlennek hitt viking települést, Limericket, 970ben elfoglalta és alaposan magára haragította a viking uralkodót is. Ráadásul jól bekavart az évszázados rendszerbe azzal, hogy a hosszú ideje uralkodó Eoganacht királyt Munsterben. Rövid csata után (ahol kis seregével szó szerint szétszórta a király seregét) Cashelben Munster királya lett 978ban. Becsvágya azonban tovább hajtotta előre, kiegyezett a főkirállyal Maolsechlannnal (ejtsd: Mulkahi) és a Sziget déli részének vitathatatlan ura lett. Sitric, Dublin királya és Leinster királya azonban nem fogadták el a dolgot és csatát kényszerítettek ki Dublin közelében Glen Máma mellett - egy kis völgy a mai Dunlavin mellett, 999ben. Ezzel nemcsak Leinster, hanem Dublin vitathatatlan ura is lett. Ekkor már Maolsechlann sem állt ellen, csendben átadta Briannak a legfőbb hatalmat. Két évvel a mi Istvánunk államalapítása után. Brian bátran Ír Császárnak nevezte magát, s állítólag uralkodása békében és virágzásban telt. 1014ben azonban a Dán hódító király Nagy Kanut egy nagy sereget küldött ellene, hogy az értékes kikötőit (különös tekintettel Dublinra, amelyik igen komoly jövedelemtől fosztotta meg) visszaszerezze. A ma csinos lakónegyede Dublinnak Clontarf mezején ütköztek meg az írek és a vikingek. Brian fényes győzelmét csupán halála árnyékolta be: egy bérgyilkos a sátrában ölte meg a csata utolsó nyertes szakaszában miközben imádkozott a győzelmet megköszönve.

A vikingek többet nem próbálkoztak, de utódaik angol színekben újra megjelentek:
A normannok. Az ok sajátosan ír, Leinster királya, bizonyos Dermot McMorough nem volt mázlista ember. Többször sikertelenül pályázott a legfőbb királynak, de nem jött be egyszer sem. Végül betelt nála a pohár: az angol királyt Plantegenet (a normann Hódító Vilmos utóda) Henriket kérte meg hogy segítse királlyá. Mivel Henriket jobban izgatta a francia trón, így arra tendált és Normandiai ügyeit intézte, csak kb 2000 angliai normann Lordot küldött segíteni Dermotnak. Ezek vezetője volt a már sokszor emlegetett Fitzgilbert gróf, alias Strongbow. A rövid sztori: a királyság és Dermot lányának a keze, ha segít Dermotnak. A normann lovagoknak azonban nyilván jobban tetszettek az ír lányok mint McMorough tervezte, mert a kelleténél tovább maradtak (kb 300 évig). 1167ben Waterfordnál támadtak és Dublint az év végéig foglalták el. Az írek ugyan próbálkoztak ellenük, de az akkor csúcstechnikával rendelkező normannok 1175re a sziget kétharmadát elfoglalták (jó tudni azonban a közvetlen angol hatás csupán a mai Dublin, Wicklow, Meath és Louth megyékre kiterjedő területen érvényesült. Bár Henrik király 1169ben Írország Legfőbb Ura lett, az angol király 1532ig nem sokat szólt bele a helyi ügyekbe. A Fitzgeraldok, Desmondok és az O'Connorok uralták a sziget 80%át. Volt egy ún. Viceroy (alkirály) de nem sok vizet zavart, s többnyire egy helyi nemes - tulnyomó többségében a Fitzgerald család tagja - lett kinevezve. Írországban az írek maradtak az igazi urak.
Bár sok neves normann család mind a mai napig létezik - ilyen a De Lacy, a Geraldine, a Courcey, vagy a Butler és a Talbot - gyorsan felvették az ír életmódot és beolvadtak a sziget lakói közé. Amikor rájuk utal az irodalom, vagy a történelem, az "anglo-irish" (ír-angol) kifejezést használja. Hatásuk elsősorban haditechnikai illetve törvényi módon érvényesült, ekkor terjedt el sok olyan technikai eszköz amiről az írek nem is hallottak. Klasszikus lovagi kultúra, ha úgy tetszik. A mai törvények alapjai (Nagy-Britannia dettó) mind normann eredetűek (mostanában már van nyoma a régi brehon-törvények újra éledésének is, de erről később).

A skót király testvérének (Robert Bruce, az aki a Rettenthetetlenben oly csúnyán elárulta W. Wallacet) Edward Brucenak 1315ös hadjáratát (ekkor az ír törzsfők hívták legyen főkirály, elvégre tesónép voltak) kivéve kevés katonai akció zajlott a szigeten. A gaelic nyelvű népek elfogadták az új "urakat" mert nem sok hatalmuk volt felettük igazán, sőt még élvezték is előnyeit. A rend újra helyre állt és minden zajlott a maga módján. 1367ben Kilkennyben még új írekre szabott jogrendet is kialakítottak, s a "Pale" nevű kisebb Dublint övező területet kivéve az angolok nem sok vizet zavartak.

Kelta tigris "halála"

2008-07-18T22:12:00.006+01:00

Sokan bizony félreértik a jelenlegi helyzetet Írországban. Mind a mai napig viták folynak róla az újságokban és minden itteni csatorna a "súlyos" helyzetről sopánkodik. Az egész azonban csak egy porhintés. Miért is?

Írországban az ún. "kelta tigris" jelensége a 1987es társadalmi kiegyezés után kezdődött. Nevét az ázsiai "kistigrisek" Tajvan, Dél-Korea, Hongkong és Szingapúr után kapta, mivel a gazdaság szédületes fejlődésen ment keresztül, szó szerint a középkorból a XXI. szdba repítette Írországot. Az 1989 óta eltelt kb. 20 év alatt nem volt ritka a 7-8 százalékos GDP növekedés és a csúcsévekben a gazdaság extramunkaigénye évi 250000 új munkavállalót fogadott be. Amolyan gazdasági csodaként fogták sokan fel a fejlődést, ami három fő és több kisebb oknak köszönhető. A három fő ok: 1) a társadalmi kiegyezés (munkavállaló és munkaadó, a vállakozó és az állam között), 2) az állami befektetések az oktatásba és az innovációba, 3) a nyitott gazdaság (alacsony társasági adók, tőke bevonása állami projektekbe, immigráció nyitottsága). Az EU támogatások, az erős politikai konszenzusok és a belső társadalmi rend megteremtése is sokat nyomott a latban. Egyszóval az ír "csoda" beindult. A dolog olyan szédületes volt, hogy sok gazdasági szakértő még egy ír mintát is kidolgozott, amolyan példaértékre emelve. Tény és való, hogy Írország az EU átlaghoz viszonyítva 1989ben még alig 60% volt, addig most az EU átlagának 117%a. Komoly teljesítmény.
Ellentétben sok vélekedésével, az ír munkaerőben nem számottevő a külföldiek teljesítménye a 90es évek végéig. Az ír csoda nem a bevándorlás következménye, hanem pont fordítva, a bevándorlás a csoda következménye. Mi magyarok is csupán a 2000es évek elején ébredtünk rá, hogy jól megy Írországban. (Sőt, sok tekintetben még utánozni is akartuk az ír modelt 1999 és 2002 között, Széchenyi-terv néven.)
A fejlődés azonban lelassult 2007ben, és úgy tűnik 2008 illetve 2009 fekete éve lesz Írországnak. A GDP növekedés -0.4%, az építőipar majdnem teljesen leáll, a pénzvilág pedig kötéltáncot jár a "mortgage crisis (azaz jelzáloghitel-válság)" nevű szakadék felett. A pénzvilág nagyjai most a pénzügyminiszterből lett miniszterelnököt - Brian Cowent - vádolják felelőtlen költéssel és oda nem figyeléssel. Sokan még a Lisszaboni szerződés elutasítását is oknak tekintik, amolyan végső indokként ráveendő az íreket az "igen" szavazatra.

A helyzet röviden leírva tehát ez. A magyarázatok sokfélék, attól függően hogy milyen területet érintve vizsgálják a "recessziót" illetve, hogy kit kérdezünk meg arról, hogy mi a véleménye. Az Ítélet első napjától a "semmi nem történt, csak hazudoznak" vélemények szinte minden módon változnak a legszélesebb skálán. A helyzet nem ilyen egyszerű, vannak dolgok amiket - szerintem - felfújnak és vannak amik valós veszélyek.
Szerintem, és ez szigorúan magánvélemény, két szemszögből kell a "recessziót" vizsgálni: a Lisszaboni szerződés szempontjából, illetve a növekedés általános elfogadottsága szerint. Lisszabon esetében egy egyszerű eset áll fenn: a helyi és a nemzetközi pénzügyi (EUs és amerikai főleg) szervezetek a sajtón keresztül így próbál nyomást gyakorolni az írekre, hogy változtassák meg a véleményüket a nagyjából egy hónapja tartott szavazás eredményében.
Úgy is mondhatnánk, egyszerű félelemre építő nyomásgyakorlásról van szó.
A növekedés elmélete azonban bonyibb.
A fő elem a GDP növekedésének alapelve. Azaz az a jó, ha NÖVEKSZIK a GDP. Mivel most Írországban nincs (egészen pontosan kicsit csökkent) növekedés a közgazdászok rögtön pánikba estek. Az elmúlt 15 évben az EU átlaghoz viszonyított 60% körüli gazdasági teljesítmény 120% körülire nőtt, azaz a duplájára! A hihetetlen növekedés egyszer meg kellett hogy álljon. Egy közgazdász egyszer így magyarázta ezt a teljesítményt el: egy autó csak 60 kmph végsebességgel rendelkezik. Beleszerelve egy új motort, a duplájára lesz képes. A gyorsulás folyamatos, a sofőr is élvezi, egyre gyorsul, majd eléri a végsebességet - ami mellesleg olyan gyors, hogy az autópályán kevés autó tudja tartani - és hiába várja a sofőr hogy még gyorsabb legyen, a kocsi nem akar még gyorsulni. Erre a sofőr bepánikol, hogy biztos baj van az autóval...
A folytatás sokféle lehet. Most járnak ír tekintetben a pániknál.
Szerintem egy természetes folyamat zárófázisa a gazdaság lelassulása. Felzárkózni az EU többi tagjához tényleg csoda volt, de a végtelenségig nem lehetett hajtani a gazdaságot. Most jön az átrendeződés kezdete, azaz az építőiparról áttelepül a magasabb technikai és a "fenntartó" folyamatokra a hangsúly. Nem recesszió, hanem egy törvényszerű belassulás illetve megtorpanás ez.
Van azonban egy sokak számára aggasztó oldala is ennek a visszaesésnek: a bankok válsága. Az ún. "sub-prime mortgage" válság egyfajta bomlást indított el, ami - mivel a válság amerikai eredetű - az erős amerikai kötelékekkel rendelkező Írországot erősen megingatta. A kölcsönök és jelzáloghitelek világa erősen pang, pontosan azért, mert az emberek képtelenek fizetni a csillagászati összegekért eladó házakat. A válságot azonban 2000ben nem egy szakertő megjósolta, amikor pedig 2007 őszén a válság számos amerikai bankot hazavágott, mindenki az előre nem láthatóságot hangsúlyozta. Ami azt illeti nem sír a szívem a néhány ezerrel kevesebbet kereső bankárokért. Sem a milliókat vesztő zsugori ingatlanügynökségekért.
Jó hír a végére: sok a bankomban (GE Money) dolgozó pénzügyes szerint a házak árai itt Írországban drasztikusan (15-25%) csökkennek, míg Magyarországon ez a tendencia fordulóban van. Lehet, hogy öt év múlva az albérletek is alacsonyabbak lesznek.

Ír történelem I.

2008-07-04T21:38:00.012+01:00

Szt. Columba ikonja
Forrás: www.stcolumbachurch.org/ icon_details.html

Tehát. A sziget történetének kezdetei a múlt homályába vesznek, egyátalán nincsenek határozott államiságbeli kezdetei, mint a magyaroknak. Nincs egy évszám, hogy na innentől kezdődik Írország előtte, meg nem volt semmi, vagy más volt. Írország kialakult és az írek sok egymásra rakódó esemény következtében alakultak ki. A sziget története tehát valahol az őskor hajnalán kezdődött, és a sziget sok változáson esett át.

A legendák szerint a Szigetet először a görög (thrák, makedón) eredetű Partalónok népesítették be, akik azonban egy rejtélyes járvány következtében eltűntek. Sírjaikat Taimh Lachta (Tallaght) dombjai rejtik, a név maga is azt rejti - jelentése a "halál sírjai". Őket egy újabb keletről érkező nép Neimheadh (ejtsd: nívad), angolosan Neemrod (magyar Nimrod?) foglalta el a szigeteket, akik folyamatosan harcban álltak a Fomoriakkal - a gyíkszerű szörnynéppel - és a később érkező Firbolgokkal. Ezt az örök háborút a sídhék népe, vagy Tuatha de Danaan zárta le végleg igába hajtva mind a Firbolgokat, mind Neemrod népét. A Fomoriak rabló támadásait csak századok alatt voltak képesek legyűrni. A Sídhe nép, a későbbi kelta istenek és tündérek világát jelentették, és az angol elf szó is ezekre a népekre utal. Nagy királyaik (később kelta istenségek lettek) Dagda, Lugh, Nuadh, Angus, Brigit. A Tuatha de Danaan sokszáz éves uralmát Mílead törzse, azaz a kelták törték meg, akik a vasfegyvereikkel gyakorlatilag elsöpörték a sídhe népét (a legenda szerint éppen ezen vereségek miatt gyűlölik a tündék a vasat) és ie. 350 körül átvették a sziget felett az uralmat. Innen jön a kelták uralma.

A régészet sok dologban alátámasztja a legendákat, de mégtöbb dologban tagadják. Tény, hogy a kőkori Írország lakói több hullámban hódították meg a szigetet és az is, hogy különböző kultúrák lakták. A "Fomoriak" pl. amolyan kalózkodó nép volt a mai Donegal partjain lévő telepeikkel, míg a Tuatha de Danaan a Boyne és a Liffey-folyó völgyeit uraló kultúrákat jelenítheti meg - a legendák Newgrange és Ben Édair azaz Howth kőemlékeit hozzájuk köti. A számtalan sírhalom és ún. sziklasír is az ő "birodalmukat" jelzi. Általános jellemzője ezen kultúráknak, hogy a réz volt az egyetlen fém amit használtak és szintjük az általunk őskorinak nevezetthez volt hasonlatos. Az időpont ie. 350 valós azaz a kelták ténylegesen ekkor érkeztek. A gaelic nyelvet is ők hozták a szigetre.

A kelta hódítás nem volt olyan brutális ahogyan a legendák írják. Sokkal inkább a fejlettebb kelta hódítók új uralkodókként rátelepültek az ősibb ittlakókra. Mindenesetre ők alakították ki a klánrendszert (itt tuathának hívják) és a híres öt provinciát is: Laighin (lain), Mumha (muma), Connachta (konnahta), Ulaidhe (uléd) és Midhe (mít). Ezek persze alakultak az évszázdok alatt, de lényegében ez a fennállás maradt. Fontos tudni, hogy aki uralta a Midhe provinciát uralta Írországot is. Itt voltak ugyanis a kelta szent helyek: Uisneich (usnek) a sziget közepe, az életfa helye, Team Heir (angol: Tara) a királyok szent helye, Brui na Boinne (Newgrange) az istenek sírjai és persze Curaigh (ma Curragh) a harcosok mezeje is. A midhei királyt hívták Főkirálynak is (angolul: High King) mivel ő volt a legnagyobb hatalmasság, a druidák is felé fordultak. A címet főként az ulaidhe-i O'Neillek uralták de kb. isz. 140 körül a Connachtai O'Connorok váltották őket, egészen Brian Boruma királyig.

432 mérföldkő az írek történetében. Ekkor érkezett ugyanis a nemzeti szentjük, Patrik. Patrik életét átszövik a különféle legendák (viccesek, misztikusak, bölcseletiek stb.), s az életéről bizony keveset lehet tudni biztosan. A mai Angliában nevelkedett, és fiatal korában az írek rabszolgaként cipelték a zöld szigetre, ahol disznópásztorként tengette életét. Egy nap megszökött, s elmondása szerint az írek kérték, hogy "téritse meg őket Krisztus hitére". Meg is érkezett a szigetre, és kemény40 éves kitartó és sok esetben veszélyes munkával kereszténységre térítette az ír sziget lakóit. Számos kisebb nagyobb legenda, monda, történet kering róla, de kétségtelen tény, hogy tevékenysége folytán a sziget majdnem minden klánja (tuatha) megtért a keresztény hitre. Valamikor 470 körül halt meg Ulsterben.

Patrik hatása jelentős az elkövetkező 300 (és persze összeségében 1500) év alatt. Kolostorok sokaságát alapították az ír szerzetesek, nem csak a szigeten, hanem mindenütt Európában. Olyan helyekre is eljutottak, mint Iona (Skóciában), Lindisfarne (Észak-Angliában), Murbach (Németo.), St. Gall és Baden (Svájc), vagy Bobbio és Fiesole (Olaszország). Szt. Gall esetében pl. a híres magyar monda a kalandozások korából minden bizonnyal egy ír szerzetes "együgyűségéről" szól. Mindemellett az ír szerzetesek nagyon jó hírnevet szereztek, mivel műveltségük és hitbuzgóságuk messze kiemelkedő volt a korban. Híres "szent" szerzetesek voltak pl. Szt. Columba (Szt. Columcille, írül), Szt. Trinian (St. Ninian), Szt. Benedict, illetve a Skóciában született, de ír nemzetiségű Szt. Aidan. Meg kell említeni (az írek szerint) első Amerikába hajózó szerzetest Brendant is. Egy helyi történet szerint a XV. szdi genovai kereskedő Colombus is Galwayban hallotta Brendan történetét, s ez tette magszállottá a nyugati irányba való Indiába vezető út iránt.

A korszak nem csak a békés és nyugalmas tudományoknak (ekkoriban az Ír szigetet, csak a Tudósok Szigetének hívták!), hanem bizony háborúságoknak is adott helyet. A Brit szigetet elözönlő szászok menekültek ezreit vonta a szigetre, nem is beszélve a kalózkodó piktek és cornwalliak betöréseiről. Az írek sem adták fel a rablóhadjáratokat, sőt egy kisebb birodalmat a Dal Riadát is megalapították (mely Ulstert és Skócia egy jó részét, továbbá Észak-Angliát is magába foglalta aranykorában (574-608).

Költözés

2008-06-19T22:09:00.005+01:00

Elnézést kérek minden olvasómtól a hosszú távolmaradásért, de megint történt valami esemény nálunk. Elköltöztünk Mount Argusból. Június 1.ével új otthonunk Ratfarnham déli részén elhelyezkedő Whitechurchbe helyeződött át.

Hááát, nem gondoltam volna, hogy egy költözés, ekkora kaliberben milyen megterhelő tud lenni, a döntéstől eljutni az utolsó doboz vagy zsák kipakolásáig. A rengeteg telefon, a sok ügyintézés, izgulás és vesződség, vita, döntés igencsak kikészíti az embert. Persze sok jó oldala is van a dolognak, az újdonság megismerésén, a sok tennivalón, a DIY (díájváj - do it yourself) azaz barkácsolások, a sok nélkülözhetetlen(nek tűnő) dolog beszerzése mind ad egyfajta kellemes elégedettség érzést. Meg persze fontos a váltás is: házba, saját bejárattal és kerttel rendelkező házba költöztünk! Egy 2002 óta lakásokban lakó embernek üdítő újdonság egy ilyen környezetbe kerülni. Zita pedig valósággal kicserélődött, mivel ő még sosem lakott kertes házban, Lucáról nem is beszélve.

A környéket Whitechurchnek (ejtsd: vájtcsörcs) hívják és bár első látásra ijesztőnek tűnt, ez később sokat változott, márpedig előnyére. A környék szín ír, csupán néhány helyen látjuk külföldiek nyomait, ezek is főként európaiak. A helyi kocsma körül rengeteg "utcai" ír lődörög, de az utcánk csendes és többnyire többgenerációs családok lakják. Szomszédaink írek, s bár igencsak elütnek egymástól, azért mindkét oldalon normálisak. Szóval elég pozitívak a benyomások. Sokkal inkább klasszikus lakónegyed, minden előnyével és hátrányával együtt.

A közlekedése a helynek felemás: a belvárosba van egy sűrűn bejáró busz, kissé távolabb pedig több járat is jár, de sokszor a viszonylag közeli bevásárlóközpontok felé lényegében nincs közlekedés - max. lábbusz... Itt az ideje autót venni, megtanulni vezetni... :) A hely (és a ház) azonban megkapó, s gyönyörű környezetben van. A hátsó kert egy golfpályára néz és persze a Wicklowi-hegyekre. Az utca pedig szinte a város szélén van. Csend (csupán a gyerekzsivaj zavaró, de megszokható) és nyugalom uralja az életünket és tényleg tudunk egymásra koncentrálni figyelni.

Mivel Lucának folyton ígérgettük, hogy ha lesz kertes házunk, lesz kutyánk is, ez alól sem bújhattunk ki ezúttal. Egy hiperaktív Jack Russell fajta kutya (akinek nem ismerős emlékezzen a Maszk c. Jim Carrey film Milo nevű kutyájára) Jessie névre hallgat, lépett néhány napja az életünkbe. Fárasztó, de imádnivaló, állandóan mocorog, ugrál, szaladgál, mint a Duracell-nyuszi, aztán elájul, mint akit leütöttek. Az éjszakai kimenetelekről nem is szólva. Zajlik az élet.

Az édesszájúak hazája

2008-05-15T20:38:00.009+01:00

Forrás: http://www.culinaryconcoctionsbypeabody.com/2007/09/19/totally-awesome-fer-sure-dude/
Igazi ír süti: baileysből habart krém, cukrozott whiskey-szósszal...

Nem állítom, hogy nem szeretem az édességet (ki nem szereti), de nem döglök érte, nem vagyok igazi csokizabáló. Voltak és vannak kedvenceim, és általában nyitott vagyok minden új dologra, mint pl egzotikus bonbonok, vagy új ízvilágú csokoládé, esetleg torta, de alapvetően nem az édességet teszem először a bevásárlókocsiba. Sőt mostanában próbálom kizárni és minimálisra szorítani, mert kissé "zömök" lettem mostanában.

Itt Írországban viszont könnyű édességfüggővé válni. Nem mintha Magyarhonban ne lennének jó édességek, de itt az emberek jóformán nem is szeretnek mást csak az édeset. Ami édes mind jöhet és minden formában...
A legnagyobb csokigyártó cégek itt a Cadbury, angol és tényleg jó minőségű, a msik nagy pedig a Nestlé, ami a jól ismert amerikai márkákat ömleszti ránk, mint a Mars, Bounty, vagy Snickers. Jelen van még egy svájci cég is: a Lindt amely szerintem a legjobb cuccokkal lát el, és messze a legminőségibb is, az árról nem is szólva. Az édességevés tradíciója brit hagyományokat is magába olvasztott, de sok ún. tradícionális csokit kóstolva, inkább a "dark" azaz étcsoki világa a régebbi itt.
Aki azt hiszi, hogy édesség terén neki nem tudnak újat itt mutatni, hát téved. A hagyományos cukrászdák, Franciaországból, Olaszországból, ugyanúgy jelenvannak, mint a hagyományos kávézók, ahol jóféle torták és egyéb édes finomságok várják. Persze az ízvilág itt teljesen más mint mondjuk a Bpi Centrálban, vagy akár egy átlagos olasz fagyizóban. A kulcsszó pedig az ÉDESSÉG. Itt ugyanis mindent sokkal édesebbre csinálnak, illetve mindent sokkal jobban megcukroznak. Itt ha nem ragad a szád össze a cukortól már fanyalog az ír hogy mennyire nem édes a cucc.
A hagyományos francia cukrászdák viszont elég kellemes meglepetéseket tudnak okozni, különösen, ha francia a tulaj. Itt próbáltam ki a híres "amerikai" (valójában brit eredetű) almás pitét, a csokival bevont "shortbread"et ami talán az Ishlerre hasonlít legjobban, vagy az igazi "Mézit" azaz Gingerbreadmant aminek a tésztájában kellemes gyömbéríz tisztán kivehető.
Kellemes meglepetés még az itteni "applebread" azaz almakenyér ami szó szerint egyfajta édes kenyérfajta és frissen isteni...
Csak hogy kellemetlen dolgokat is említsek, a fügetekercsük (figroll) szerintem borzalmas, mivel a füge édes belsejét még jól meg is cukrozzák, vagy az amerikai filmek zsarui által is kedvelt fánkok (ring donuts, iced donuts) is abszolút édesek és sokszor ehetetlenek (persze a lányom imádja őket!). A hagyományos lekvárjuk az ún. relish cukrozott szárított (aszalt) gyümölcsből van és bizony a mi lekvárjaink nem ragadnak olyan jól. Híres itt még a brit marmalade azaz narancslekvár is, ami jobb esetben olyan mint a hitlerszalonna, rosszabb esetben mint egy rosszul tárolt narancslé...
Hogy az árakról se feletkezzünk meg: egy szelet csoki (Mars, Snickers) 80 cent körül, egy jobb péksütemény 1 Eur, egy cukrászdában szépen tálalt süti azonban akár 3.50-4 Eur is lehet. A hazai házi csokik mindig drágábbak, mivel többségük házikészítésű: vannak bonbonok 6-7 Eur értékben is.

Munka(kedv) Írországban

2008-04-24T19:39:00.014+01:00

Egy amerikai bár ajtaján. A mítosz ide is elért?
Forrás: http://www.rzuser.uni-heidelberg.de/~el6/presentations/Irish_Americans_S2_WS2003/foto/Image7.gif

Figyelem! Ez a bejegyzés nem munkaközvetítésről szól! A célom az írek munkához való hozzállása és a bevándorlók munkával való kapcsolatának megvilágítása, nem munkahelyek közvetítése. Arra is vannak oldalak.

Az álatalános kép illetve mítosz szerint az írek lusták és képtelenek a kiváló, de még a jó munkára is. Ez egy általános félreértés és előítélet. Nem azt állítom, hogy nincsenek ilyenek, de általánosítani azért erős
túlzás lenne. Sőt az írek igen keményen is tudnak dolgozni, ha akarnak.
A XIX. szd.ban pedig az ír munkás az akkori mozgalmárok mintaképe is lehetett volna. Nem véletlen az sem, hogy az írek mind a mai napig állítják: We build America! (Mi építettük Amerikát!) A XIX. szd végi, XX. szd. eleji prosperálást, sok szempontból tényleg az írek erősítették. Jómagam is dolgoztam landscaperként együtt írekkel és bizony, bár nem vagyok egy lassú munkaerő, igencsak megizzasztott egynémely ír. Szóval ha a munkakedv és hajlam megvan az ír simán nyomába ér a magyar munkerőnek. Miért akkor a mítosz?

Először is vannak tényleg lusta és jó munkára képtelen írek. Hol nincsenek ilyenek?
Másodszor az írekben van egy (amúgy szerintem teljesen jogos) "minek dolgozzak keményen ha nem kell" mentalitás, és ezért csak akkor teszik oda magukat, ha tényleg "tétje" van a dolognak. A munkamorál sokkal inkább a jó körülményeket és a kellemes mindennapokat mint a sok pénz sok hajtás mentalitást tükrözi. A minek munkamorál eleinte engem is nagyon idegesített, s bizony
nem is egyszer elküldtem a "lusta" íreket és a hasonszőrű nyugatiakat.
Aztán, kb egy félévvel később, szépen ráébredtem arra, hogy ez egyátalán nem egyfajta lustaság, csupán egy ésszerű és sok tekintetben ravasz hozzáállás mellékterméke. A főnököm, Tycho Mays egy nagy ház kertjének teljes felújítását bízta rám és Stevere a sógorra, így nekiveselkedtünk és jó magyar mentalitással keményen dolgozni kezdtünk. Két óra múlva szakadt rólunk a víz, ki voltunk dögölve, de nyomtuk, mert meg akartuk mutatni ennek a lusta bagázsnak hogy dolgozik az igazi munkaerő. Persze Tig volt aki lelőtt minket. Elmondta finoman, hogy nagyra értékeli az erőfeszítéseinket, meg minden, de több szempontból is hátrányos lenne végezni a munkával hamarabb: hosszabb munka több pénz, több idő a tervek kidolgozására, több korrekciós lehetőség stb. Ha volnánk szivesek kissé kisebb iramban hajtani. Több szünet, lazább hozzáállás. És persze nem gyilkoljuk le magunkat sem. A kert holnap is ott lesz...
Akkor kezdtem kapiskálni mi is lehet a hátterében a mítosznak. Bár láttam Tig rettentő büszke volt a hajtos munkásaira, végülis neki sehogy sem volt kifizetődő a dolog. Szóval lazábbra fogtuk. Sőt élvezni kezdtük azt, hogy nem döglünk bele a munkába, mégis mindenki "jómunkásembernek" tart. Rájöttünk, hogy még munka közben is lehet élvezni az életet. Ahogy az írek teszik. Tehát a jóféle laza időbeosztás, a rugalmas ebédszünet, vagy a tízorai tea szentsége mind egy dolgot hivatott elősegíteni: jól érezd magad, vagy javíts a hangulatodon, ha rossz. Élj, ne pedig robotolj.
A másik aspektus ebben az országban (és sok másik nyugati államban is) a munka szintjének alacsonyabb volta. A munkáltatók nem igényelnek olyan magas szintű munkát mint Magyarországon. Persze vannak munkák ahol ez nem így működik, de tény, hogy ugyanaz a szerepkör Mon sokkal nagyobb felkészültséget és nagyobb teljesítményt követelt, mint itt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ők a hülyék és mi a jófiúk. Mostanában már kezdem azt hinni, a munkának való önfeláldozás egyfajta magyar sajátosság. "Dolgozd ki a beled is, és akkor vagy jó srác..." Itt ez szinte sehol sincs így. Most nem a szakmai felkészültségről, vagy tudásról, és nem is a motivációról beszélek, hanem egyfajta általános munkához való hozzáállásról. Nem csoda, hogy többségében velünk magyarokkal minden főnök szeret dolgozni: hajtunk mint az állat, nem sírunk fizuemelésért, kirúgással fenyegethetnek, s keveset vagyunk szabadságon. Aki pár évet lehúz itt, érti a különbséget.

Az írek ezért tekintenek fel ránk és ezért is néznek le egyszerre minket, bevándorlókat. Felnéznek a munkabírásunkra, sztahanovista
magatartásunkra, a profi munka iránti igényünkre és a kitartásra. Lenéznek
ugyanakkor, mivel a munkát többre becsüljük az élet fontosabb dolgainál:
egy jó dumaparti kajaszünetben, a szabadnapot nem kikapcsolásra
használjuk, hanem mondjuk banki ügyintézésre, rettegünk a főnök
kirúgásra való utalásaitól stb.
Az írek mindig élnek és a munka másodlagos, míg mi dolgozunk és a munkáért élünk. Ez a mentalitás egyszerre csodálnivaló számukra és megvetendő,
mivel számukra a társaság fontos nem a munka.
Egyszer egy ír kollégám rákérdezett arra, hogy miért dolgoznak annyit a magyarok olyan kevés bérért. Igazság szerint nem tudtam neki mit válaszolni. Mondtam, hogy mert alapból kevesebb a pénz, mert a túlórák több pénzt jelentenek a családnak stb. de magam is éreztem, hogy ezek az indokok inkább csak magyarázkodások a habitusainkra. Lehet, hogy akkor tudunk Európába igazán beilleszkedni, ha néhány rossz szokásunkat levetkőzzük és beletanulunk az európai morálba.
Nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk!" - ahogyan jelenlegi ír fönököm mondta találóan...

Albérletek, lakások, házak

2008-04-13T21:29:00.010+01:00

A múlt héten érdekes "beszélgetést" olvastam a Move to Ireland oldal fórumán. Egy frissen érkező pár érdeklődött az albérlő "albérletéről", azaz az albérlő továbbadta ki az egyik szobát nekik, mégpedig úgy, hogy a főbérlőt kihagyta az ügyletből. Úgy érzem, szólni kell az ügyben minden hasonló eset elkerülése végett.

Az albérletek Írországban drágák. Dublinban pedig még drágábbak. Persze mindig lehet kakukktojást találni, s kifogni egy jó helyet olcsón, de sajnos vannak kőkemény trendek, amit kevés főbérlő vesz semmibe. Néhány alapfogalom elsőként:
Landlord - ő a főbérlő. A szó a XII. szdi normann lordok idejéből származik, mivel birtokaikat a királytól bérelték (leasing - lízing(ismerős?)), így ők is csak bérbeadni tudták. Így ők lettek a Land Lordjai azaz a "birtok urai", s a bérlő így nevezi mind a mai napig az ingatlan, vagy terület tulajdonosát. Azaz mindenki aki bérbead Landlord. Ő aki beszedi az
albérletet (vagy az ügynöke), s ő neki kell gondoskodnia, az esetleges
problémákkal kapcsolatban is. Ha gond van őt kell hívni. Másnak ugyanis
nincs joga dönteni. Vele írod alá a szerződést és tudnia kell mindig, ha valaki
lakik nálad.
Tenant - jobb esetben ez vagy TE. Ha rendesen fizeted az albérleted és nem okozol galibát, nincs sok dolgod. Ha valami elromlik, ami beköltözésedkor a lakás részét képezte (bútor, konyhai eszköz, még egy pohár is lehet) kérheted a Landlordot a cserére, s neki kötelessége azt megtenni.
(Hozzátenném, az időtartam a Landlordtól függ - várhatsz rá akár hetekig is...).
Rent - ez az albérlet. Csak a miheztartás végett: lehet heti, kétheti, négyheti és havi (Nem ugyanaz!) is. A Landlord maga válassza a gyakoriságot. Alapesetben van a lakásnak egy Rentbookja, ahol a Landlordnak követni kell a fizetéseket, ez ugyanis biztosíték neked, a Tenantnak, hogy fizeted az albit. Ahol ilyen nincs ott komoly bajok lehetnek. Itt minden befizetett összeg szerepel, ha késel egy albérlettel, köteles vezetni a hiányt és a plusz befizetett összeget is. Sok támogatást csak ezzel adnak. Fontos, hogy mindenki szerepeljen (gyemekek 16 alatt nem mivel ők nyilván eltartottak) benne, mivel ha nem vagy a könyvben a Landlord simán kirúghat téged, nincs semmi jogi akadálya. Mellesleg a számlák befizetését is a Rentbookhoz igazítják a jobb helyeken. (ESB, Gas Board, stb.)
A lakások is sokfélék lehetnek: studio, flat, apartment, house. A housenak is van több verziója.
Studio - nem sok magyarázat kell ide. Egy helység plusz a vizesblokk. Általában 20m2 alatt van, nincs külőn konyha és háló ezek egy helységben vannak.
Flat - alacsony belmagasság, 20 és 40 m2 között a területe, maximum 2 hálószoba, amelyek egész picinyek, egy ágy és egy szekrény fér el benne. Konyha már lehet külön is, de mindig kicsi. A lakások alaprajzai a legkuszábbak, mivel ezek utólag lettek kialakítva. A vizesblokk, sokszor az egyik szoba leválasztott csücske, amelyik kb 2m2.
Apartment - na ez a hagyományos lakás Mon. 40 m2 fölött van, s persze a luxusszintig mehet. Az árak változóak, de főként szobafüggőek. A legtöbb esetben úgy kell elképzelni őket mint egy magyar panellakást.
House - itt megint továbbomlik a dolog: van townhouse, period house, manor, vagy mansion. A town house a kis egy-kéthálószobás kisméretű házikó, maximum egy emeletes. Árai úgy változnak ahogy csak lehet. Minden részlet változtathatja a dolgot: kert, konyha, szobák száma, vizesblokk, garázs stb. A period house, a klasszikus györgy- illetve edwardkorabeli házakra igaz. Régiek, masszívak, de a félresikerült felújítások miatt sokszor ósdinak tűnnek. Vannak azonban nagyon ügyes átalakítások. Az árak 1700
alatt nincsenek. A manor, illetve a mansion már nagy ház. Sok
szoba, csak és kizárólag csoportosan, vagy nagyon gazdagon
érdemes menni utána. Általában LUXUS.

Ami általánosságban az árakat illeti, sajnos teljes képtelenség kategorizálni, írányokat, vagy trendeket mondani, mivel olyan gyorsan változik, hogy nincs is nagyon értelme. Külön lehet Dublin és környékét tekinteni, és az ország többi részét. Vidékre általánosságok:
- a nagyobb városokban (Cork, Limerick, Galway, Waterford stb.) kicsit megugrik az ár, míg vidéken általában 600 és 1600 között már szépen el lehet éldegélni. Hátranya, hogy a közlekedés bajos, autóval érdemes bevállalni, különben vért izzadsz a munkahelyre bejutáskor.
- A nagyobb városokban a belváros a legdrágább aztán jön az olcsóbb rész, majd a lakóparkok megint drágák.
- a cottageek olcsók, és nagyok. Jó vásár, ha van kocsid.
Dublinra általánosságok:
- a belváros istentelen drága, oda csak úgy költözz, ha sok a pénzed, vagy nem te fizeted.
- a belső lakóövezet (két csatorna mentén) többnyire bevándorlők lakta rész, az árak (helytől függően változva) egy studioért: 800-1300 €
- a külső lakónegyedek délen kifelé egyre olcsóbbak, míg északon nagyjából keletfelé igaz ugyanez.
- A tengerpart mindenhol drága.

Amikor ki akarsz venni egy albérletet legyen nálad legalább 600 € foglalónak. Ki tudja mire bukkansz, vagy milyen jó
lehetőségre bukkansz. 2005ben mielőtt a mostani helyünkre találtunk
volna, Dalkey központjánál egy csendes kis utcában helyes kis házat
fedeztünk fel. Az ár csodás ritkaságként nagyon olcsó volt, s a méret
is megfelelő. Az ügynök megigérte, hogy fenntartja nekünk
a házat, de mivel nem tettünk le foglalót, nem tartotta a szavát, s lazán
figyelmen kívül hagyta hívásunkat és bizony kínos helyzetbe hozott minket.
(Jelesül két hétig aludtunk barátunk nappalijában...)
Sokszor bizony még a foglaló sem elég. Ha nem fizetsz azonnal, s nem költözöl rövidesen, sajnos vissza is adhatják a foglalót jobb esetben. És soha, de soha ne említeni, hogy esetleg nincs melód...!
Fontos, hogy szerezz be referenciákat, az előző lakhelyedről, vagy ha most érkeztél kreáltass egy barátod Landlordjával. Ez persze nem mindig jön be, de sokszor elég. Sajnos azt kell mondanom, hogy néha a szükség törvényt bont, lódítani kell.
A megkötendő bérléskor mindig dupla albérleti összeget tarts magadnál, azaz egy hónap plusz ugyanannyi amit depositnak azaz letétnek hívnak. Ez utóbbi az esetleges károkat fedezi a Landlordnak, de ha úgy hagyod ott a házat, ahogy kaptad (ami sokszor nagyon viszonylagos tud lenni) akkor a lakás/ház elhagyásakor visszakapod.

Szülés és gyerekek II.

2008-04-09T19:53:00.011+01:00

Apa és a "sárga" lánya

Megszületett hát Deirdre. Egészséges, ép és semmi baja... Az örömöm határtalan volt, s Zitán is óriási megkönnyebülés volt
tapasztalható. Kimerült, kába és kicsit kómás volt a gáztól, de boldogan szólintgatta a kis lila "kínait"
aki teli torokból üvöltötte a világnak, hogy éhes. Én csak pityeregtem, s
próbáltam elhinni, hogy megérte minden kínszenvedés. Két óra úgy telt
el, hogy az csak pár percnek éreztük. Végül Zita is, Deirdre is teljes kimerülés határán, úgy öt körül föladták. Zita közölte aludni szeretne,
Deirdre nem, ő csak elaludt.
Megegyeztem Zitával, visszajövök úgy tíz körül, s elkezdjük a szedelőzködést. Ugyanis az Early Transfer Home programban vettünk részt, azaz a szülés másnapján már haza mehettünk, feltéve, hogy mindketten jól vannak. A programra nagyon nehéz "feliratkozni", a szülés előtti órákban jelezni kell a szülésznőnek, hogy ETHban akarsz részt venni. A dolog egyszerű, gyors és a nő szempontjából abszolút kényelmes. Nem ajánlom viszont első szülőknek, ugyanis, az első szüléskor, szinte mindig történik valamilyen sérülés, amit helyre kell hozni, vagy ki kell heverni. A gátmetszéstől az epidurálisig szinte minden belesorolható, s ezek néhány napi felügyeletet igényelnek. Normális esetben a szülés után 3-5 napig tartanak benn, attól függően, mennyire szükséges a felügyelet. Az ETH 24 órán belüli hazamenetelt jelent és 2 hétig kijár hozzád egy szülésznő, aki hasznos tanácsok mellett figyeli a kicsit is napi szinten. A mienk egy vérprofi szőke középkorú hölgy volt, aki kiváló oxfordi angolsággal beszélt, s reggel 8:30 és 9 között jött, minden alkalommal. Hozzáteszem, akkoriban a család kb. kilenckörül kelt fel jobb esetben. Valerienek hívták és lelkiismeretesen vizsgálta meg Deirdre-t (ejtsd dírdrát), annyira alaposan, hogy Luca kifejezetten bemorcolt rá, mivel egy játékbaba szintjén kezelte a kétnapos lányunkat. Aki keres az általában talál is, ahogy a mondás tartja, s a mi Valerienk is felfedezte: Deirdre besárgult, vigyük ellenőrzésre a babaklinikára (a kórház egy eldugott részén van ilyen, s külön feladat volt megtalálni) mert veszélyes lehet. Mi sóhajtottunk, mivel Luca egy hétig olyan sárga volt bébiként, hogy az egy kínainak is a becsületére válna. Valerie hozzátette - 10:30kor - hogy a klinika délben zár. Aki készülődött gyermekkel, az tudja nem kis meló, kettő meg a duplája. Taxit kellett hívnunk, s neccesen beértünk a klinikára, hogy megtudjuk egy alapos vizsgálat után, Deirdre tényleg sárga kicsit, de bőven alatta a veszélyes értéknek. Jól felhúzva 2re haza is értünk. Két nap múlva "vicces" Valerie megint riadót fújt: még mindig sárga, ez veszélyes lehet! Megint kapkodás, megint taxi, megint neccesen beérés, megint kiderült nem szükséges vizsgálni. De legalább tudtuk, hogy Deirdre nincs veszélyben!
Deirdre tehát jól volt. Zita azonban nem. Már a szülés másnapján panaszkodott, hogy fáj a csípője, de az orvosok és Valerie is ugyanaz tanácsolta, mivel meg lett erőltetve, pihentesse. Mintha egy baba és egy 4 éves mellett lehetett volna. A baj a harmadik napon lett olyan súlyos, hogy GPhez menjünk, aki gyógyszert is felírt, de semmi javulás. Amikor egy hét múlva Zita úgy járt bicegve, mint a mesebeli öregasszony hátán a rőzsével, és nagyon szenvedett minden lépéskor, sőt aludni sem tudott már, a kórházba mentünk. Persze itt már ismertek a nővérek és rögvest behelyeztek egy vizsgálóba és hívtak egy specialistát. A diagnózis: a csípőcsont eltorzult a dupla terhesség miatt és az izmok ellazultak, ráadásul egy isiász (csigolyák között kifutó lábideg becsípődése) is bejátszott. Zita fél oldala lebénult a fájdalom miatt. Kapott egy erős, de anyatejet nem érintő gyógyszert, ami tényleg hatott is, de javulni nem javult a helyzet. Beutalták Zitát egy fizioterápiás kezelésre is, de azon kívül, hogy egy helyes lányka csinálta és tanultam egy kis északír akcentust nem sokat ért.
A karácsony gyógyszerezve és keserédesen telt Zitának, mivel fájdalmai miatt Deirdre-vel nem tudott babázni, Lucával pedig foglalkozni. Minden a nyakamba szakadt, szinte visszasírtam a munka egyszerű és 9 órás hajtását. Zita szenvedése pedig már úgy zavart, hogy sokszor szó szerint a falat ütöttem tehetetlenségemben. Maszírozás minden napszakban, csak kicsit enyhített a fájdalmain. A két ünnep között Zita kijelentette ha nem lépünk ő feladja.
A megmentő Katka volt, aki segített korábban is: csontkovácsot javasolt, akit itt (angolul) osteopathnak (ejtsd: osztiopaf) hívtak. Egy számot is adott egy bizonyos James Doyleét. Időpont és január 2.án az év első kiadása 75 € volt. A fickó szigorú, amolyan őrmester jelleggel tartott rendet, mivel segítség híján mindenki ott volt - Luca és Deirdre is. Mindent pontosan és kimerítően elmagyarázott egy rövid vizsgálat után és elkezdte úgy hajtogatni Zitát, mint egy origami művész. Zita már első alkalom után jobban volt. Egy hét múlva nem kellett szednie gyógyszert, két hét múlva pedig megszűnt a fájdalom. Egy hónappal később (februárban) már egyenesen járt és egy hete minden tekintetben gyógyultnak tekinthető. Röviden a fickó csodát művelt. Nem bánom az alkalmankénti 50 €t. Nem bánom azt sem, hogy rengeteg időt és energiát feccöltünk bele. A fickó nagyon jó. Csak ajánlani tudom. Ha valakinek szüksége van rá írjon, s megadom a számát.
Luca, mint nagytestvér sajnos kicsit elhanyagolttá vált, mivel én munkában, Zita Deirdre szükségleteivel volt elfoglalva. Utólag bánom, hogy nem figyeltünk rá jobban. Hála Istennek nem lett féltékeny és egészen jól viselte az egészet. Sokkal zárkózottabb lett ugyan és hisztisebb, de alapvetően jól vészelte át ezeket a nehéz időket.

A gyermekek itt mint már többször is említettem elsődlegesek minden állami szférában. Különösen, ha deklarálod, hogy tartósan maradnál. A család szentségét és a szülők jogát a boldog gyerekekhez mindenhol támogatják. (Itt pl. nem bűn a gyermekvállalás a munkahelyen, még a főnököm is együtt örült velem, s nem kezdett görbén tekinteni rám, mert az asszony terhes.)
A legalapvetőbb gyerektámogatás a Child Benefit, ami a magyar családi pótléknak felel meg. 16 éves korig jár. Értéke minden évben kb. 10 €val nő, most éppen 160 €. Ha itt születik a gyermek, akkor automatikusan elrendezik a regisztráláskor, ha pedig ide jön egy gyermek akkor kb. fél év az átfutási idő. Papírt kell felmutatni a helyi hivataltól, vagy GPtől, hogy itt a gyermek (távollétben nincs támogatás) és csinálni kell PPSt neki is. Ez utóbbit akár a CB szekció is elrendezheti.
A gyermekek másik fontos és automatikus támogatása a negyedévente 270€ összegű
Early Childcare Supplement, ami a CBvel együtt jár 6 éves korig.
A családoknak (szigorúan legalább egy gyermek és házasság kell hozzá) jár az ún. Family Income Supplement vagy FIS, ami az alacsony jövedelműeknek jár és heti rendszerességgel 52 héten át fizetik - minimum 20€.
Az albérlettámogatás, vagy is Rent Supplement, vagy máshogy rent allowance, is nagyban gyermekfüggő. A 2 vagy több gyermek esetén 1200€ig segítik a családokat általában 50-96% arányban az albérletet fizetni. Ez szintén heti rendszerben megy.
Végül az iskolai támogatást lehet idesorolni, ami az iskolai taneszközöket és a ruházatot, továbbá az étkeztetést is megoldja. Erről még nem sokat tudok, tekintve, hogy Luca csak jövőre megy suliba (4 év a minimum határ, de sokan inkább 5-6 évesen küldik csemetéiket).
Külön szót érdelmelnek az egyedülálló szülők. Ők mivel egyedül nevelik a gyereke(ike)t, az ún. One Parent Family Paymentre jogosultak alacsony jövedelem esetén. Ez heti kifizetésű és akár a minimálbér 80%a is lehet.
Munkanélküli segélyt is inkább ítélik meg a családosoknak, mint az egyedülállóknak.

Szülés és gyerekek

2008-03-31T22:05:00.031+01:00

Deirdre még a kórházban, indulás előtt

Mivel sokan kérdeznek az itteni szülésről, úgy döntöttem, leírom, hogy és mint is történt.
A dolog bonyolultsága és egyben egyszerűsége miatt két részre bontom a beszámolóm, a szülést mint határvonalat tekintve. Sok dologtól ekkor szabadultunk meg, s sok más dolog ekkor jött elő, nem beszélve az új jövevényről. Mielőtt belekezdek Deirdre érkezésének történetébe egy nagyon fontos dologban tisztán kell látnia az olvasónak. 2006ban Zita szintén babát várt, de a baba 4 nappal a szülés előtt meghalt, s halva született. A "születés" után az orvosok közölték, hogy trombózist kapott, s mivel Zita hajlamos a trombózisra, a baba esélyei is rosszabbak (Luca mázlista volt.) Ebből kifolyólag, ha új babát tervezünk, Zita High Risk (háj riszk, azaz veszélyeztetett) terhes lesz, így a kórház is ennek megfelelően kezeli. Ez Deirdre esetében elő is jött. Míg az első baba esetében, kb. tucatszor volt a kórházban és az orvosnál, addig Dee esetében ez sokszor heti kétszerire nőtt. A másik folyomány a család babához való állása volt. Zita úgy várta mint a messiást, én rettegtem a szülésig, Luca pedig nem értette miért nem jön a fiúbaba, miért kell rá még egy évet várni, sőt még lány is lett belőle. Ma már neki is tiszta mi történt, de a lelkén örök nyomot hagyott. Akárcsak a mienken.

Mikor kora márciusban Zita bejelentette, hogy babát vár, mint az előző két alkalommal is most is fejbevágott a tudat (persze meg az az üveg bor amit félóra alatt lehúztam a jó hírre). Persze mindenki rosszallotta, túl korai, ki kell heverni az előzőt, meg minden, de mi (mi közösen) úgy döntöttünk a gyógyír a bajunkra egy másik baba. Zita elhatározása, hogy nyugalomban akar terhes lenni, sok kérdést felvetett, de sok megoldást is. Steve pl. májusban vette a kalapot, s kiköltözött, csökkentve az együttélés feszültségeit. Zita szabályosan átrendezte a lakást (ahogy én hívtam: fészekrakó-, vagy fészekláz), sőt ki is festett(ünk). Volt rá példa, hogy hajnali hatkor kijött, hogy kifessen, s mikor kijöttem 10kor, már a második réteget kente. Nem zavarta a növekvő pocakja. Kb 3 héttel a kimaradt vérzés után mentünk el a GPhez, aki kissé furcsálló kifejezéssel fogadta a hírt, hogy újra baba van. (Újabb 1 év a krézi hunokkal...) Ez a látogatás kötelező az első hónapban - be kell jelenteni a GPnek, hogy babát vársz - az első 12 hétben. Ő tud beutalni a választott kórházba, ha pedig nem választasz beutal a körzeti kórházba. A mi választásunk, persze ugyanaz a kórház a Hollies Streeti National Maternity Hospital volt, ahol az előző baba is jött. Személy szerint nem a kórházat okoltam a történtekért, hanem főként magunkat. A körzetünk mellesleg a The Coombe (dö kúm) Hospital volt, de egy ismerősöm rossz hírét keltette, s mellesleg olyan környéken volt, amibe a feleségét nem küldi az ember.
A GP elmagyarázta, hogy mivel High Risk vagyunk, a kórházba már a lehető legkorábbi időpontra kérjünk időpontot. Ez normális esetben a 12. hétre esik, mivel a harmadik hónap után biztosabb, hogy a baba megmarad, s a kórház nem dob ki felesleges pénzt az elvetélt magzatok regisztrációjára (egy nővér mondta a kórházban). Szóval a 4. héten benn voltunk a kórházban a First Visiten (első vizit). Ekkor általában alapadatok, az adott orvos bemutatkozása, illetve vér és vizeletminta felvétele történik. Minket egy profi osztályvezető vett fel, majd látva a helyzetünket két dolgot közölt: a) átdob Professzor McAuliffenak, aki a High Riskeseket viszi, b) várjuk végig Karen Murphy sorát is, aki a kórház vérspecialistája. Le voltunk nyűgözve. További két óra várakozás. Prof. McAuliffe egy pöttöm hölgy volt, aki tényleg értette a dolgát, s szinte mindig láttuk, ellentétben az előző orvossal. Mivel a Hollies Streeti kórház oktat is, a normális esetben nem mindig a kiírt orvosod jelenik meg, hanem egy tanonc nőgyógyász taperolja az asszonyt végig. Mivel ugye ők tanoncok, nem tapasztaltak, e taperolás vezethet kellemetlen pillanatokhoz. Kifejezetten szimpatikus volt ezek után Dr. McAuliffe módszere, a tanonc persze itt is taperolt, de általában ő vele volt, s mindig ő is megvizsgálta Zitát.
Karen Murphy, teljesen más világ. Alig öt percet töltöttünk nála, röviden közölte, hogy Zita hajlamos a trombózisra, s a baba érdekében a vér
sűrűségét csökkenteni kell. Ezt egy Innohep 10000 nevű injekcióval lehet
megtenni és mindennap ugyanakkor kell beadni, különben a hatás és a
vérsűrűség megváltozik. Az pedig nagyon nem jó. Mellesleg minden héten be kell járnia és vérmintát kell adnia.
Ez persze újabb problémát vetett fel. Jómagam így nem tudtam elkísérni Zitát, akinek mindent egyedül kellett elintéznie. Mit ne mondjak egy-két vészhívást kivéve abszolút megállta a helyét kicsiny nyelvtudással. A dologban az is jó volt, mivel mind Zitát, mind engem gyakran láttak a nővérek (angolul a szülésznő, nővér midwife - persze semmi köze a feleségekhez), megismertek és a végén már az utcán is hangosan köszöntek. Zeetah és Mr Toth a két hungarian...
A kapcsolaton sokat javított, hogy kitartóan cseszegettem őket a feleségemet érintő ügyekben és mindent tudni akartam vele kapcsolatban. Mivel soha nem aggresszíven, hanem kultúráltan tettem, a végén sokszor már csak megláttak és intézkedtek... :)
Az Innohepet az orvos (GP) írta fel, 28at egyszerre. Mivel komoly dologról volt szó nem egyszer ellenőrizték az
orvossal miért is kapja, így másfél órát álltam a havi adagra. A másik fele az volt, hogy ha nincs Medical Cardunk bizony csillagászati összegektől szabadultunk volna meg havonta. Tekintve, hogy egy dobozban hat injekció volt, s egy doboz 320 EURba került, ki lehet számolni a terhesség alatt használt mennyiséget...
A kórházi vizsgálatok nagyjából ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlottak: 1-1,5 óra várakozás után súlymérés, vizelet és vérvétel (normális esetben ez csak havonta volt esedékes), majd be egy kis vizsgálóba, ott jó alaposan megnyomkodták Zita hasát, majd lebeszéltük a következő lépéseket. Vagy egyszerűen: See you next week! Bár sokszor voltunk ott, folyamatosan egy húskombinát futószalagja jutott eszembe. Mivel kevés volt a szülészorvos, így kevés idő jutott a sok (nagyon sok) terhes nőre. A túlterheltség szinte minden alkalommal látszott.
Havonta jártunk UltraHangra is, a High Risk miatt, a baba viselkedését és fejlődését figyelték. Ezeken az alkalmakon általában ott voltam, s csupán kétszer nem tudtam menni. Ilyenkor láthattam az új életet. Normális esetben csupán egyszer kell UHra menni, 20 hetesen. Ezek inkább szűrések, nem "babanézések", s ha többet kívánod látni UHn a gyermeket, 100ast kell leperkálni alkalmanként. Itt ugyanis nem divat ismerni a nemét a gyermeknek, sokkal inkább amolyan "Isten ajándéka" jelleggel - ahogy jön úgy jön - elven várják...
Zitával és a kislányunkkal (a 30ik hétre világos volt mi a neme) a terhesség során nem történt komolyabb probléma, pedig Zita nem is ritkán beleesett a falánkság bűnébe, pedig szigorú cukormentes diétát kellett volna betartania. 70%ban sikerült neki.

A szülést már korán eldöntötte a Prof., hogy indított lesz. ez biztonsági és kényelmi szempontokból lett így. Na nem Zita kényelme, hanem az orvosoké. Így nem kellett számolni az Innohep kellemetlen hatásával (előtte való nap szúrt utoljára), fel tudtak készülni a szülésre orvosi szempontból. Bár sok dolguk nem akadt, mivel Zita természetes módon akart szülni, s ugyan fájdalmas volt neki, utána sokkal gyorsabban felépült. Se gátmetszés, se epidurális sokan a szülészeten szó szerint fejet hajtottak Zita előtt. Így 2007.
November 28.n 11 órakor délelőtt bevonultunk a kórházba, s rövid
várakozás után Prof. McAuliffe megvizsgált és kijelentette, minden mehet,
zöld a lámpa. Rövid adminisztráció után felkísértek a szülészetre, majd egy
ágyba kellett berendezkedni. Ez az ún. Ward Room (vord rúm) és ez a
hely a vajúdó nőknek a helye volt. Egy nagy helység úgy 15-20 jajongó, sikoltozó nyögő nővel. Nem épelméjű férfinak való. Nehezen
viseltem, de Zita miatt mindent. Sajna az orvosra 8 órát vártunk, s az indiai orvosnő csupán bekente Zita méhszáját egy oxotocin tartalmú géllel. A hatás fél óra múlva kezdődött el, mit ad Isten, pont azután, ahogy úgy döntöttünk, hazamegyek Luca miatt, s majd jövök, ha van valami történés. Majdnem lekéstem mindent. Ekkor este 8 óra volt. Lucára egy nagyon kedves barátunk Katka vigyázott, minden probléma nélkül, s nem is hiszem, hogy tudja milyen hálásak vagyunk neki. 9re hazavergődtem, s közöltem Katkával, hogy okés, valószínű a baba kihúzza reggelig, hazamehet, majd reggel várjuk. Persze megint tévedtem. Éjfélkor félig ájult állapotban kaptam az smst,
megkezdődött. Luca aludt, így hívtam Katkát. Persze ő is aludt. Nagy
kapkodás, 1re ott volt Katka, irány a kórház. Fogtam egy taxit (nagy
mázlim volt...), s háromnegyed kettőre benn voltam. Zita nagyon fújtatott,
s már indult a szülészetre. Aztán kevesebb mint két óra alatt minden lázasan
folyt. Felmentünk, Zita kapott egy kis gázt (oxigén) ami enyhítette a
dolgokat, s indult a menet. Deirdre Ajándék 3:19kor született, nagy
ordibálással, s teljesen egészségesen. Zita is jól viselte, de később komoly problémák jöttek.
A szülésznők (bizonyos Kiara és Aoife) nagyon profin és nyugodtan viselkedtek, de ugyanakkor nem érződött közöny, vagy bármilyen ellenszenv. Csak egy szenvedő nőt láttak, akinek segítség kellett. Az előző babánál szintén nyilvánvaló volt az együttérzés, s a segítőkészség. Nem
zártak ki, bár mi nem tudtunk mit kezdeni magunkkal bánatunkban. Olyankor nem tudtunk gondolkodni. A szülésznők sokat segítettek és profik voltak. Minden elismerésem. A kórházról az utolsó gondolat: bár öreg épület volt (XIX. szd.) mindig tiszta és abszolút jólfelszerelt volt a tapasztalataim szerint.

Dublinban lakni

2008-03-22T17:12:00.011Z

Dublin "villagei"
Forrás: http://www.dublinks.com/index.cfm/loc/2-7/pt/13.htm

Dublin az európai városok listáján sok tekintetben kicsinek minősül. Az elővárosokat is beleértve alig több mint 1 millió lakója van. Ebből is kb. 400000 az elmúlt tíz évben költözött ide. Jó részük bevándorló, s van egy kis szelet ún. ideiglenesen itt lakó, azaz idénymunkás, tanuló, vagy projektmunkákat végző.
Dublin, mint ahogy már említettem, meglepően kis város, a történelmi magot, mintegy 3-4 óra alatt bejárhatjuk, s a külvárosai nem mások, mint az egykori kis "village-ek" összenövései. A legtöbb igen ősi, már a normannok előtt is lakott volt, de akadnak újkeletű és persze építésű városrészek is. Dublin folyamatosan újraépül, a szó legszorosabban vett értelmében: daruk emelkednek a városközpontban is, a városháza, a bankközpont, a shopping centerek mind az utóbbi 15 évben épültek újra. Jah, ha van pénz...
Mivel leginkább a város déli felében éldegélem életem, kevésbé ismerem az északi részt, ismerősök illetve barátok elmondásaiból, tanácsaiból ismerem inkább. Annyi azonban szembeötlő, hogy a Liffey-folyó (ejtsd: lifi) legalább úgy kettéossza a várost, mint Budapestet a Duna. (Úgy is mondhatnánk, észak a mi Pestünk, míg dél a mi Budánk.) Észak pulzálóbb, gyorsabban terjeszkedő, dinamikusan fejlődő, sokrétűbb, dél ezzel szemben sokkal tradícionálisabb, arisztokratább, nagyobb múltú.
A "villageek" rövid ismertetésekor néhány jellemzőt is írok, ha tudok.
A városközpont, vagy inkább központok nem azoknak valók, akik este nyugalomra vágynak.
Túlnyomó többségében bevándorlók lakják, s persze a város életének
nagyobb része itt zajlik. A két központ csomópontjai: északon a méltán
híres O'Connell Street, Henry Street kereszteződése, délen pedig az egykori
fő utca a Dame Street köré csomósodik. A híres/hírhedt Temple Bar szórakozónegyed a déli oldalon egy külön bejegyzést
érdemel. Az albérletek a csillagokkal egy magasságban vannak, hallottam
már 1200 Eurós albérletről is. Egy hálószobásról.
A város délen két részre osztható: a szegényebb nyugati és a gazdag keleti város, vagy ahogy itt utalnak rá a postai szám alapján, Dublin 8 és Dublin 2. A klasszikus Györgykori villák és dublini utcaképek is innen a D2ből köszönnek vissza ránk. Itt szinte lehetetlen albérletet vagy lakást szerezni, mivel ez az ún. elitkörnyék, s találsz is valahol, az igencsak drága. A tengerparti Sandymount, illetve a hangulatos Ballsbridge már sokkal elérhetőbb, s bár nem olcsó, a terület biztonságos, és kultúrált. Nem csoda, hogy a fontosabb követségek itt találhatóak. Nyugat felé haladva a városrészek: Ranelagh, Rathmines, Harold's Cross, jómódú, de nem gazdag környékek, s Rathmines délen a magyarok egyfajta gyűjtőhelye. Ha elérhető árakat nézünk nem ideális, de jól szituált környékek, s közel vannak a városközponthoz is (kb. 20 perc gyalogosan). A sort egy viszonylag rosszabb hírű környék követi Crumlin és Drimnagh, amelyek, jellegzetesen a bandaháborúiról és híres gengsztereiről ismertek. Hozzá kell tennem, az utcákon ezeknek ritkán láttam nyomát. Tény, hogy sok az "utcai" ír, de eddig még nem voltak negatív tapasztalataim.
Északon a helyzet kicsit más: a déli ellenpárok, Dublin 1 és Dublin 7 a belvárost övező részek tipikusan slummosodó rosszhírű részek, s rengeteg kínai, arab, s más afrikai és ázsiai nációk keveréke. Ezek a helyek azok, ahol viszonylag keveset hallasz dublini akcentust. A tenger felé (Docklands, Fairview és Clontarf) a terület szebb lesz, sőt kivirul, Clontarfban sok hely gazdagnak is minősíthető, ami persze az árakat is húzza. Nyugat felé haladva a terület tipikusan amolyan munkásnegyedek sora: Cabra, Phibsboro, Glasnevin. Üdítő kivétel talán Drumcondra, mivel itt rengeteg a zöld terület, s a házak is szépek és jól karbantartottak (már amelyik). Az igazi pozitívuma, hogy az árai kedvezőek.
A külső szuburbiák közül a legfontosabbak: délen, Dún Laoghaire (dún líri) a hangulatos kikötőváros, Dalkey (dóki) Dublin Rózsadombja, ahol az összes ismertebb híresség lakik (nem véletlenül), Dundrum, egy hihetetlenül fejlődő falu, mely kiterjedt lakónegyedekkel, Terenure, dél egyik legnagyobb csomópontja és persze Tallaght, mely - amellet hogy nagyon messze van - elhíresült a lelakottságáról és a szegénységéről. Persze Tallaghtnak is megvan a maga szép oldala, de ha nincs autód, kicsit problémás a közlekedés.
Külön megemlítendő Citywest, mely főként iparnegyed, s az itteni lakóparkok, illetve negyedek ezeket szolgálják ki. Ha nem dolgozol ott jobb ha nem is látod...
Észak: Phoenix Park és környéke a világ egyik legnagyobb városi parkjával, bár a hely azért nem annyira luxus, de tény, hogy kellemes és megfizethető, Finglas Dublin nyóckerje, az igazi nehézfiúk hazája, erősen javaslom ennek a területnek a mellőzését. A következő Beaumont, itt nyugodt és drága a környék, de nem annyira mint Raheny (rahíni) és Howth (hót), melyek olyan egzotikusak és luxusok, mint délen Dalkey.
A város sugaras szerkezete miatt mindenhonnan a belvárosba juthatsz el leggyorsabban, ugyanis sokszor kínlódás átvergódni a túlterhelt keresztútvonalakon. Mivel a munkák nagyobb része a belvárosban, illetve a külvárosi iparnegyedekben
van, érdemesnek tartom a középső lakónegyedekbe való költözést. Innen a belváros
is könnyen megközelíthető, de a városból kifelé is megúszható a
nagy torlódás.

Arról, hogy miért vagyok itt

2008-03-17T19:59:00.012Z

Ez egy tavaly júniusi Frei dossziéban volt látható... Tanulságos.4:54-17:40

Ez a bejegyzés inkább magamnak íródott, illetve, azoknak akikben felmerült a kérdés miért mennek emberek külföldre, mik az indítékaik, miért nem Magyarországon keresik a boldogulást.
Akiket ez a felvetés nem érdekel, mert praktikumra, vagy mesélésre vágyik, nyugodtan, hagyja figyelmen kívül. Figyelmeztetem az olvasót, ez szigorúan saját hozzáállás, s nem az itteni magyarok összességére vonatkozik.

Sok olyan rosszalló véleményt kaptam, amikor kijöttem, hogy mit tud nyújtani nekem többet Írország, mint Magyarország, vagy hogy Monak szüksége van olyanokra mint én, vagy hogy az íreknek nincs is igazi kultúrája, az angoloktól loptak mindent, s a magyar kúltúrából veszítek, ha kimegyek. Akkoriban pusztán ideiglenesen kívántam kijönni, s nem szándékoztam több időt itt tölteni, mint amit szükséges. A család Mon, a rokonok és barátok Mon, és az egész út inkább volt egy nagy kaland, mint új élet kezdete. Mondtam is sok rokonnak, olyan ez mint egy ösztöndíj, s sokat tanulok belőle, majd visszajövök, s akkor Magyarországon kamatoztatom, amit tanultam. Sem akkor, sem most, nem szeretem kevésbé a hazámat,
mind bármelyik ember ott. Szerintem ez nem helyfüggő.
Aztán teltek a hónapok, s ráébredtem, hogy mennyire máshogy is lehet élni, mennyire felszabadító tud lenni a mindennapos keserűségből, gyűlölködésből kiszakadni, hogy itt, az emberek többsége, még a legnehezebb pillanatokban sem a gyűlöletre támaszkodik, s ha hibáztat valakit a mindennapok bukásai miatt, nem felejti ki magát sem. Olyan érzés volt ez mint légszomjasan feljönni a víz alól és megtölteni a tüdődet friss levegővel. Márpedig sok mindent hordoztam magammal, amitől hetek, hónapok, sőt évek kellettek, hogy megszabaduljak.
Mikor júniusban (2005), hazatértem egy hétre a családhoz, a feleségem, aki jól ismert, már másnap gyanakodva kérdezte: - Ugye vágysz vissza Dublinba igaz? Akkor még nehéz volt neki ezt elmagyarázni, mint ahogy nehéz egy nagyvárosi szmogos levegőt szívó embernek elmagyarázni, milyen az ózondús hegyi levegő. Később (1 év kellett itt neki) ő is megértett.

Végigjártam a világnézeti skála teljes spektumát, a vad világpolgári liberálistól, a hungaristáig, a mélyen vallásostól, a szkeptikus ateistáig, a miszticistától, a gyakorlati materialistáig szinte mindent. Nem azért mert könnyen befolyásolható lettem volna, hanem mert kerestem az utam. Valami mindegyikkel problémás volt, valahogy nem illett a keret a világra. A sors akkor ajándékozott meg az Én Utammal, amikor kijöttem ide, egy országba, ahol a magyartól, szerintem, a legtávolabbi európai kultúra lakik. Írország nekem ajándékozta azt, amit a szülőföldemtől egy évtizedig hiába kértem. Ma van egy világképem, van egy prioritás az életemben, s ezt a mai Magyarországon - annak mérgezett, gyűlölettől és ellenségességtől sűrű légkörében hiába kerestem.
Szerintem az élet négy legfontosabb elve a következő:
1. A Család - a saját családodra gondolok, ami főként a párod, és gyermekeid jelentik
2. Emberség - a humánum, szeretet, nyitottság, s tolerancia a főbb vezérelvek
3. Hazaszeretet - ez nem a földdarabot, vagy az országot, hanem a kultúrád, nyelved, néped tagjait és persze a néped múltját jelenti
4. Felvállalt elveid - mindenkit vezérelnek elvek, célok, érdekeltségek

Lehet vele egyet nem érteni, de szerintem a fontosság ez, apa és férj vagyok először, ember vagyok másodszor, magyar vagyok harmadszor. Ez nem csupán kimondott szó, hanem mindig, minden körülmények között betartott vezérelvek.

Mivel az első két pontot Magyarországon nem tudtam élni, illetve fenntartani, döntenem kellett melyik elvet adom föl. Írország lehetőséget ad mindhárom vezérelv létezésére, s ez a fő indokom itt élni és itt maradni. Nem beszélek senkit rá arra, hogy kijöjjön, nem beszélek rá senkit arra, hogy ne jöjjön, de fontosnak tartom elmondani, hogy ha nem az elveit követve jön ide valaki, soha nem találja itt a boldogulását.

Med Card meg minden

2008-03-14T15:40:00.012Z

Forrás: http://www.hse.ie/en/

Nagyobbik lányom, Luca, beteg volt a hétvégén. Hányt, hasmenése volt, ledobott kb. két kilót. Egy ún. Sorovírus támadta meg, ami gyors lefolyású, de igen heveny és sokat nem tudsz tenni érte csak nézed ahogy napokig alig iszik, s nem eszik. Két extra még: a betegség szombaton kezdődött, s mivel Írországban szinte lehetetlen találni orvost hétvégén, kicsit bajban voltunk, ráadásul az anyja és én is elkaptuk. Most már jól van, s vagyunk, s hála a MedCard nevű kis plasziklénynek igazából, csak a vigaszdíjak a lányomnak kerültek pénzbe.
Miért is?
Az egészségügy itt Írországban igen érdekesen fejlődött és alakult, s ahogyan látom most is alakul. Megrekedt az amerikai modell a biztosításos rendszer (amit úgy hallom most Magyarhonban is próbáltak, de nem tudtak bevezetni), és a brit ingyenes egészségügy között. Ingyenes, de ha nem fizetsz várjál. Úgy fél-egy évet. Ha addig nem dögölsz meg.
A rendszer három, sok tekintetben különálló, lépcsőből épül fel.
1. GP - Medical vagy health Centerek
2. Szakorvos - Kórház, klinika
3. Szakintézetek - szakorvosokkal

Az első GP (General Practicioner) a mi körzeti orvosunknak felel meg, akik egy körzeti Egészségügyi Klinikán rendel, általában több másik orvossal együtt. A legidősebb orvos a vezető orvos és általában ő hívja meg a többi gyakorlóorvost, többnyire pofa után, nem pedig szaktudás alapján. Mi mázlisták voltunk a sajátunkkal, Cliona O'Rorke (ejtsd: klína orork) harmincas, tapasztalt és megbízható orvos, tudja mit csinál. Őszinte, s ha valami túlmutat a tudásán, nem kertel, elküld egy szakorvoshoz. Ez nem minden GPre igaz sajnos, sőt... Hallottam sok horrorsztorit, alkesz dokikról, s önfejű szélhámosokról, akik az ír orvoslás "jóhírét" keltik. A várakozás a GPhez
max 1,5 óra, de időtől függően akár pár perc is lehet. Hétvége még
rosszabb, ilyenkor egyátalán nincs is, csak egy előrebejelentkezős területi
GP, aki kb. napi 40-50 beteggel foglalkozik (hat órában). El lehet képzelni.
Minden féle dologban jártas GP aztán kivizsgál, majd felír pár gyógyszert, ha kell, vagy beutal a 2. vagy a 3. lépcsőbe. Ezután jön a szolgáltatás díja, ami a legtöbb magyarban megütközést kelt, nem vagyunk hozzászokva az orvosnak fizetni, úgy ahogy egy boltban, vagy fitnesszalonban szokás. Ez az összeg perpill. 50 EUR, s ez tartalmazza a felírt gyógyszert is. Persze ha visszahív az további narancshasú. Ekkor kiakad a legtöbb hungarus, és hörög, hogy ennyit ezért az öt percért? Szerintem, ez a normális, feltéve, ha nincs olyan rendszer mint pl. Nagy-Brittaniában, vagy még mindig Mon. Szolgáltatásárt fizetni szokás. Sokan meglepődnének, ha mondjuk valaki a gyúrás után a fizetőpultnál elkezdene hörögni, hogy miért kéne neki fizetni, csak használta a termet nem vette meg...
Másik oldalról pedig, a fizetés érdekeltté tesz. Nem akarsz fizetni 50 EURt csak mert lazítani szeretnél egy hétre a munkából. Akkor mész ha muszáj. A doki pedig nem fog csalni a két szép szemedért (hát még pénzért), mert a betegért súlyos biztosítást fizet, s ha nem kíván bíróság elé menni, nem kamázik.

Ha olyan bajod van ami nem a GP kalibere, beutal egy kórházba. Na itt kezdődik az igazi gond. Ha public/köz ellátást, azaz ingyenest kívánsz várnod kell. Éveket is. Én tavaly márciusban voltam egy problémával a GPnél, ő beutalt és idén áprilisban már talán mehetek is (eddig 4szer csúsztattak). Sajnos ez igaz egy rákra vagy leukémiára is. A semi-private/fizetős-köz ellátás hasonló, csak itt fizetned is kell, és esetenként hamarabb kerülsz sorra (néhány hét), s jobb ellátást kapsz bennfekvés esetén. A private/magán ellátást pedig nem kell bemutatni, pénz beszél. No comment. Külön gond, hogy az orvosok kevesen vannak, s ha
jól képzettek is, nem képesek jól ellátni a betegeket, s sokszor ide-oda szállítgatják egymás között a kórházak. Ja néha belehal a beteg? Nem
a kórházé a felelősség. Az orvos maga fizeti a műhibákért járó biztosítást,
ami nem kis összeg, a kórház mossa a kezét. Sőt még ki is rúgja az orvost.
A dolgot tetőzi, az is hogy a kórházak körzetei átfedik egymást, a szervezés igen kusza. Hiába az ír kórházak az egyik legjobban felszereltek a világon, a sok tologatás közben nem egy beteg hal bele a szervezés és felelősség nemvállalás miatt.

A szakintézetek külön világ. Jólképzett orvosok, magaszsintű ellátás, viszont ha nem fizetsz, az esélyed szinte nulla bekerülni. Mivel nem zsebpénzekről beszélek, a többség joggal felháborodott. A szakintézetek közül külön meg kell említeni a Maternity Hospitalokat (Szülészeti Klinikákat). Itt magas szintű az ellátás, de túl keves van belőlük (Dublinban 3 oszt kész), s így érthetően túlzsúfoltak és bizony, ha nem vagy veszélyeztetett, bizony olyan mint egy húskombinát. Erről majd külön.

A rendszer külön részét képezik a gyógyszertárak (Pharmacy, Chemist, Drugstore), ahol a gyógyszerész külön egységet képez az orvosi listán, önnállóan adhatnak gyógyszert, s saját diploma felér egy GPjével. Sokszor elég egyenesen a gyógyszertárba menni a kisebb gondokkal, mert pár Euróért megkapod a gyógyszert, s nem kell a GPhez szaladni egy 50essel. Ez a különállóság is tradíciókra épít (Chemist-Alchemist) a középkorból. Sajnos a gyógyszerészek önnállóságát éppen idén (Március 1.től) nyírbálta meg az egész egészségügyben uralkodó káoszt okozó (s igen "népszerű") Mary Harney asszony, az ír eü. miniszter aki történetesen a helyi liberálisok utolsó hírmondója (Véletlen egybeesések, hmmm.)

A Med Cardról. Ez a kis kártya (sok neve van Medical Card, Health Card, GP Visit Card, Hospital Card) nagyon hasznos jószág. A kormány azoknak kívánt vele segíteni, akik nagyon is nehezen tudják állni az egészségügy terheit, azaz a családok, illetve az öregek. Meg persze a súlyos betegek. Gyakorlatilag mentesít a legtöbb szükséges tehertől, a vizitdíjtól, a gyógyszerek jelentős hányadában, a kórházi költségektől. Csak a szükségesektől!
Mit kell teljesítened, hogy kapjál?
- családosnak kell lenned és persze mindenkinek itt kell laknia, vagy 65 év felettiként kell tengetned életed.
- egyedülálló szülő vagy egy, vagy több gyerekkel
- a heti jövedelmed (nettó, minden családi jövedelem együtt) nem lehet több 250 EUR/fő azaz, ha egyedül keresel, az asszony otthon van, és van két gyereked, az azt jelenti, hogy 1000 EUR/hét a max határ.
- nincs munkád 3 hónapig, de eltartod a családod

Persze vannak variációk, de a jövedelem a fő irányelv. A család támogatása nyilvánvaló. Sokan kérdezték tőlem, hogy megpályázták és elutasították, pedig bőven alatta volt a jövedelme. Kiderült, hogy nem volt gyereke. Itt az egyedülállót nem támogatják, csak a családot. Tradícionálisan családcentrikus nép az ír. Na ja, tradíciók...
Ha kérdésed van kedves olvasó csak írj nyugodtan, próbálok válaszolni.
Itt pályázhatsz ha megfelelsz a kritériumoknak.
Itt további hasznos infók, angolul (sajnos): MovetoIreland.com

Szimbólumok

2008-03-09T16:20:00.005Z

A négy tartomány címere

Ha valaki egy másik országba utazik, illik, ha nem is muszáj, tudni legalább alap dolgokat az illető országról. Szerintem legalábbis. Most nem adathalmazokról és gazdasági mutatókról, hanem olyan kézenfekvő dolgokról, mint a nyelv, a szimbólumok, vagy az álltalános kultúrális vonások. Pl. nem illendő Libanonban, "I love Israel" feliratű pólóban grasszálni, meg ilyesmik. Írország is ilyesmi eset. Sok dologról előre illik ismeretet szerezni, különösen ha itt kívánjuk tölteni az életünk egy részét/egészét.
A nyelv tiszta, s a kultúrát is kivesézni egy könyvet töltene meg. A szimbólumokat illetően viszont sokan (igen sok magyar) nincsenek tisztában.
Zászló: Írországnak három zászlaja is van: Nemzetközi, nemzeti, elnöki. A nemzetközi zöld-fehér-narancs a XIX. szd. függetlenségekor született, a zöld a kelta-normann katolikus őslakókat, a narancs a protestáns, betelepülteket, míg a fehér a békevágyat a két csoport között. A nemzeti zászló zöld alapon arany hárfa (az első egységes Írországot uraló király Brian Bóruma/Boru kedvenc hangszere után) ezt a zászlót használják az országon belül főként rendezvényeken, s mellesleg hivatalokaon, és városok neves pontjain is. Az elnöki zászlót a legfőbb állami személy személyes zászlajának is nevezik, mert kizárólag ott használják ahol megjelenik. Ez kék alapon az arany hárfa.
Címer: kék pajzson arany hárfa, ez az elnöki zászlóra emlékeztet, de különböző feledatot lát el. Ez van az útlevelen (sokszor pajzs nélkül), de az összes hívatalos állami okiraton is.
Még négy címert illendő ismerni, aki Dublinban jár láthatja őket az O'Connell-híd négy sarkán, s a legtöbb ír szuvenírboltban is. A négy tartomény címere: Leinster, Ulster, Connachta, Munster (ejtsd: lenszter, ulszter, konakt, muanszter). Leinster címere ugyanaz mint a nemzeti (lényegéből a leinsteriből fejlődött ki), Ulster, sárga alapon vörös kereszt, rajta egy vörös kéz, Connachta, fekete sas fehér alapon a jobboldalon, kék alapon kardot tartó kéz a balon, Munster három korona kék alapon. Minden tartománycímernek meg van a maga története, de ezt majd máskor.

Paddy's Day kapcsán

2008-03-08T11:51:00.010Z

Paddy's Day...

Forrás: http://www.stpatricksday.ie/cms/home.html

Akinek nem lenne tiszta Paddy's Day Szent Patrik napja március 17-én. Azon kívül, hogy nemzetközi szinten is az írek ünnepe itt munkaszüneti nap és persze mindenféle vígasság 3 napig. Igazán kellemes a dolog, felvonulások, vidámpark, a Merrion Square mentén, programok, és persze tüzijáték. Olyasmi mint augusztus 20.a Magyarhonban. Csak kevésbé visszafogott.
Az írek ünnepeire két részről tekinthetünk. Az első nyilván a katolikus keresztény ünnepek sora, míg a másik vonal az ősibb keltáktól eredő ünnepnapok. (Persze vannak modern ünnepek is, de azokról később.)
Az ünnepeknél a hagyományos keresztényeket említem először: az Újév (Dec. 31., Jan. 1.) vagy a Húsvét (Március vége, Április eleje) és persze a Karácsony (Dec.24-26.) mind ugyanolyan módon léteznek mint Mo.n. Talán annyi a különbség, hogy az írek jobban a vallás oldaláról
közelítik meg a dolgokat. Persze a kommersz ünneplés itt is megvan, s már
novemberben elkezdhetsz a Karácsonyra vásárolgatni, ha nem akarsz kirabolt,
ürespolcú boltokban dec 23.án hoppon maradni. A másik része viszont Karácsony
után szinte nevetséges szintre leviszik az árakat, Dec 28tól
50-75%os árleszállítással kecsektetik a vásárlókat. Alig zabáltad tele magad
pulykával, élvezted ki a legújabb TotalWar computer játékot, anyagilag le

vagy gatyásodva, s már hívnak vissza shoppingolni, mégpedig ugyanazt
amit karácsony előtt, csak feleáron...

Párom mindig ekkor említi: sok hülye, megveszi xy-t ennyiért, most meg hozzádvágják a negyedéért...
A húsvét és a karácsony is kicsit másképpen működik itt. Húsvét négy napos, s a kocsmák és a közintézmények (a kocsma is közintézmény valahol) zárva tartanak. Nagypénteken is! A hétfői nap nincs locsolás ilyenkor a legtöbb ír kimozdul otthonról és kiszakad a megszokott rutinból.
Karácsonykor (mint az amcsi filmekben) a Mikulás - azaz Santa Clause - jön Jézuska helyett, és az ajándékok 24-25. éjjelén érkeznek. A 25.e az ajándékok napja, (a Boxing Day azaz a csomagok kibontási napja) és a harmadnap ünneplik meg Szent István napját.
Keresztény ünnepek még: Hamvazó Szerda (Febr. 6.), Valentin-nap (febr. 14.), Paddy's Day (Márc.17.-19.) amely nemzeti ünnep is egyben.
A kelta ünnepek azonban sokkal érdekesebbek. A legkorábbi a tavasz kezdetét jelző Brigid nap (febr. 1.) mely egy ősi kelta istennő (a termékenységé) ünnepéből a századok során átvedlett a szűzi Szt. Brigid tavaszváró ünnepévé. Ma már nem kimagasló az ünnep, inkább Nyugaton a gaelic területeken ünneplik. A következő Baeltine ünnepe, mely a nyarat nyitja, és a kelták idején az egyik legnagyobb mulatság ekkor volt, ez mára egyfajta majálissá olvadt. A dátumát már gondolom kitalálta az olvasó: május 1. Június eljén van Írországban egy bank holiday (munkaszüneti nap), ez az egykori Lughnasa (ejtsd: lufnasa) ünnepét, Lugh isten napját jelölte, s manapság Június 2.át rakták bank holidaynak, holott ez az ünnep a keltáknál július 22.ére esett.
A mai napig fennálló, mitöbb nagy népszerűségnek örvendő, az angoloknak és az amerikaiaknak is exportált kelta ünnep kétséget kizárólag a Samhain (ejtsd: shájm), azaz Hallows Eve - amerikában Hallowe'en. Mi Halottak napjának hívjuk, s nálunk egy kifejezetten szomorú emlékezőnap. Itt írországban, vidám, vicces és pozitiv ünnep. Ők még a Halottak Napján is at életet ünneplik! A Hallowe'en ünnep szokásait, tradícióit elég jól ismerhetjük az amerikai filmekből, ők pedig lényegében az írektől és az angoloktól tanulták a szokásaikat...
Néhány modern ünnepeik is vannak, többnyire angol, illetve nemzetközi ünnep kapcsán: Anyák Napja (Mothering Day, Március 2.), Apák Napja (Jún. 15.) - ezt az ünnepet pl. kifejezetten szeretem, miért nincs pl. otthon ilyen nap? - s a Megemlékezés napja (Remebrance Day, Nov. 9.) - ez utóbbi az I. világháború emléknapja, s végül egy mókás ki februári (általában a
második kedd februárban) a Pancake Tuesday, mely napon az írek lelkesen palacsintazabálásba kezdenek és sonkát esznek. A hagyomány (már megint a fránya tradíciók!) szerint nagyböjt előtt ki kellett fogyasztani az éléskamra romlandó darabjait, húst, tejszínt, vajat stb. Ebből pedig a legjobb palacsintát csinálni.
Az ünnepeknél fontos megemlíteni, hogy bár a szülinap jóval jelentősebb mint Mon, addig náluk nincs névnap, illetve a nemzeti ünnepek többnyire a felsoroltakhoz kötődik: A Függetlenség Napja, Húsvéthoz, míg az alkotmány a Patrik-naphoz. Mint már sokszor említettem a tradíció.

Félreértések III.

2008-03-04T21:29:00.012Z

Garda és a "divatos" lányok...
Forrás: flag.blackened.net/ revolt/andrew.html

Az írek öltözködése a 70es években rekedt stílusok kavalkádja. Ez a tévedés. Mert valójában a dolog sokkal bonyolultabb. Nekem is sok év kitartó nyomozásába került míg kiderítettem az igazságot. Amolyan Colombosan, tények összerakva további tényeket hoznak össze amik további tényekre világítanak rá...

Okés nem kamázok.
A dolog lényege itt is a tradíciókban keresendő. Sok ruhadarab nem kevesebb mint 3000 éves múltra tekint vissza. És ami jó azon nem nagyon kell változtatni. Főként, ha a divatossá tudod tenni. Az íreknek sok visszatetszést keltő ruhadarabja van, amit egy normális és magára valamit adó magyar nem vesz fel. Erre mondják hogy megértem, de nem szeretem. Jómagam is hidegrázást kapok némely darabtól. A fontos azonban, hogy elfogadom. A tényt, hogy itt ez kedvelt és megszokott darab.
Férfiak:
- Csíkos pullover, vagy póló. Na ez kifogott rajtam sokáig. Könnyen észrevehető, dolog, hogy az utcai írek (Mellesleg említem, szinte minden írnél tapasztaltam a csíkimádatot.) sokszor ordíto színpárosításokkal - fehér-zöld, kék-fehér, sárga-kék, kék-fehér-piros stb. - viselnek csíkos ruhadarabokat. Ezek főként a pulloverek és a pólók esetében igaz, de lehet ing, sapka, sál, sőt nadrág is... Megdöbbentő látvány, amikor egy kínai nemiidentitászavarral küszködő fickó próbálta követni a helyi csíkdivatot és még a nadrágja is kék-fehér csíkos színekben pompázott. (Gyomorforgató a személyes véleményem) Csupán kb. egy hónapja tudom egy ismerőstől, aki mellesleg szociológus, hogy a csíkok egy igen egyszerű dolog tudatalatti kivetülése: a klántudaté. A kelták anno klánokba tömörültek, s ezeket ruházkodásukban
is kifejezték. A skótok pl. kockás tartán, itt Írországban pedig a csíkos... A klántudat ugyan
tudatalattivá
süllyedt, de ott maradt. Ellentétben a skótok autonómiájával, illetve nemzeti
jelképeinek megőrzésével, Írország renitens népét az angolok ott taposták
ahol tudták. Pl. a nemzeti és a klánszínek viseletének tiltásával.
Maradt tehát a csíkok kultusza...
- Hajviseletek. Britannia nem csak a "magas" kultúrát, de a popkultúrát is
exportálta a "tanulatlan" íreknek. Ilyen volt pl a 70es évek droghulláma, illetve a Soho-feelingű Temple Bar kiépítése is. Ide tartoznak a jópofa frizurák is. Kettőt mindenképpen megemlítenék a férfiaknál:
a rövid tüskés haj, illetve, ahogy egyszer a párom találóan nevezte, a "mintha egy tehén nyalta volna képen" frizura. Ez utóbbi számos híres popzenekar tagjainak is jellegzetes viselete. A harmadikkal ovatosan kell bánnom, (Sajnos születésemtől defeketes családom nem nevelt túlzottan korszerűen, a PC vagyis politikai korrektség nem kenyerem. Űgy hívom a dolgokat amik. Erről később.) ez pedig az ún. kakastaréj. Jellegzetes viselete az itteni homoszexuálisoknak, és ez amolyan jelzés: "buzi" vagyok.
Nők:
- Lábbelik. Nos ez már igazán húzós. Itt igazi kavalkád van, az ír lányok, társadalmi helyzettől függetlenül pocsék ízlésűek és szőrnyű dolgokat képesek a lábukra húzni. Két említésre méltó lábbeli van: a kis "mokaszin jellegű topánka, illetve a jópofa kis hasítottbőr csizma. Ezek évszaktól függetlenek, és mintha az ír lányok lábai érzéketlenek lennének az időjárás minden megnyilvánulására. A topánkák vékonyak és éppenhogy a lábon maradnak, míg a csizma belül bélelt, és vaskos bőrtalpa van. Mindkettő kelta eredetű, nem meglepő módon, sőt a csizmát egyes történészek egészen a mezolitikumba helyezik. Annó a kelta nők mezítláb nem igen jártak a nyirkos éghajlat miatt, így született ez a könnyű olcsó lábbeli, melyet otthon azonnal le lehetett rúgni. A csizmát remélem nem kell részletezni, meleg birkabőr és kiválóan megvéd a hideg és nyirkos időben. A baj az, hogy az itteni lányok ezeket nyáron a helyi kánikulában is hordják. A többit elképzelheti az olvasó.
A szoknya itt nagyon tradícionális ruhadarab. A keltáknál a nő jelképe a szoknya volt fodrossága és sávjai társadalmi, illetve érettségi fokot jelöltek. Ma ez él tovább a fodros, vizszintesen csíkozott szoknyákban. Nem beszélve a csíkokról...
- A féreértést újra megcáfolandó az ír lányok igenis divatkövetőek. Csupán a fő vezérelv más. Ők ugyanis elsősorban a ruházkodást önkifejezésnek illetve maga-megmutatásnak (ne keverd a magamutogatással) szánják. Nem félnek kifejezni önmagukat, nem szorítkoznak zárt tradíciók
közé, nincsenek tabuk.
Kirakják a hasukat, még akkor is, ha finoman szólva nem soványak, és megmutatják a világnak a
nőiességüket. A cél ugyan nemes, de az eredmény... Jó esetben felemás. Néha komolyan meg lehet ijedni. Nem ritkán teljesen össze nem illő ruhákat raknak magukra: tűsarkú, joggingal, lila boa, farmerdzekivel és
strecsnadrággal, sőt láttam már kosztümöt pink csíkos puloverrel és inka fülessapkával.
Végül az ékszerekről. Mindkét nem szereti a bizsut, néha förtelmes darabokat tudnak viselni. A férfiak fukszokat, pecsétgyűrűt, míg a lányok, karkötőket, mindenféle anyagból készült nyakláncokkat aggatnak magukra. A flitteres ruháknak nagy divatja van. Személy szerint legjobban ezektől viszolygom, s iszonyatos ruhadarabokat láttam már teleaggatva műanyag "brilliánsokkal"...

Fluent English Essential

2008-03-02T13:53:00.004Z

Utolsó előtti sor második fele...

Ez a szöveg a munkafelvételi kitételek leggyakoribb kitétele. Jelentése: folyékony angoltudás alapvető. S bizony itt az. Vége annak a meseszerű időszaknak, hogy semmilyen, vagy minimális angollal el tudsz helyezkedni. Minden kijönni szándékozó magyarnak ajánlom - ha nem akar írtó nagyot bukni - hogy egy stabil értési és közlési angolja azért legyen. Hacsak nincs ismerős aki munkát tud biztosítani, akkor gáz van. Sokan
félvállról veszik a figyelmeztetést, s három héttel később pedig csodálkozva veszik
észre nincs pénz, nincs munka.
Pedig kitartással és stabil nyelvtudással még mindig el lehet
helyezkedni, bár jóval nehezebben.

A munkaerőpiac nyitása Írországban 2002ben indult be igazán. Az akkori, alig 4,5 millió írre, több mint 7 millió munkahely jutott! Persze ez minden évben csökkent, de kb. egy milliónyi plusz emberre azért biztosan szükségük van. A sziget is kb 6-7 millió embert képes eltartani, így jó esélyei vannak még most is a piacon egy jó angollal és képesítéssel rendelkező bevándorlónak.
2005 és 2006 volt a csúcsév, ekkor 12 hónap alatt 270000 körüli új bevándorló kapott munkát, s ezek 75%a lengyel volt. Azóta a ráta csökken. Ma már szigorúbb még a PPS szám beszerzése is (na jó azért annyira nem, de tény, hogy a lakhelyeknek már hostel nem számítható). Jómagam 2005ben még tárt karokkal fogadott személy voltam, s nem okozott gondot az elhelyezkedés sem. Ennek a "sikernek" nagyon nagy része a viszonylag jó nyelvtudásomnak köszönhető. Akkor még viszonylagos nehézségek nélkül vették fel a munkaerőt nyelvi hiányokkal is, ez később komoly problémákat is okozott, s most ott állunk, hogy az írek (főként az utcaiak) nem szeretik igazán a külföldieket. Különösen a lengyeleket.
A nyelvtudás gyakorlati szinten nehezen sorolható a Moi vizsgarendszerbe, sok tekintetben elég egy alapfok, míg bizonyos területeken még a felsőfok is kevés. Írás olvasás nem létszükséglet, alapszintű ismereteket követel, mivel (ha nem vagy rákattanva az angol nyelvű irodalomra) a formanyomtatványokon, a termékek ismertetőin kívül nem sok helyen van rá szükséged. A beszédnél már magasabb a léc: elvárják, hogy tudj beszélgetni, s hogy ha közölnöd kell a neveden és származásodon kívül mást is, az ne legyen gond. Viszont senki nem vár el tőled Shakespeare idézeteket, vagy oxfordi akcentust. A magyart jobb esetben kelet-európainak, rosszabb esetben orosz, vagy lengyel akcentusnak fogják fel, s máris egy szintre csúszol a lengyel építőmunkás nyelvi fordulataival. A szövegértés viszont komoly előképzést, illetve ismeretet igényel. A felsőfok a minimum szint, mivel nemcsak az ír, hanem a számos külföldi akcentust is meg kell értened. A legtöbb esetben ebből származnak a kommunikációs bajok. Nem egyszer láttam már, hogy az indiai vagy pakisztáni akcentussal küszködik a honfitársam.
A legtöbb munkahelyen már nem is foglalkoznak veled, ha nem rendelkezel némi előismerettel (nyelvi értelemben). Fontos a megértés, s a sajátos ír kifejezések ismerete legalább alapszinten: Sokat már említettem: a no worries, vagy a How is it going? tipikus, a How are you esetében sokszor tényleg kiváncsiak az aktuális jólétedre, ilyenkor ismerni illik a különböző fokozatokat, mint awful, ok, not too bad, alright, fine, good, grand, brilliant stb. Ilyenek a különböző köszönések, mint a What's the story?, vagy a Story horse? vagy a mostanában népszerű What's the crack? Ilyen a tudomásulvételésmegköszönésegyben: cheers, goodman, fair play, sound, stb.
A lényeg, hogy minél jobban ismerd a nyelvi fordulataikat, s jellemzően ír kifejezéseket használj. Az amerikai és brit formulák nem egyszer visszatetszőek (személyes tapasztalat).

Írek és angolok

2008-02-28T21:42:00.008Z

Ír-angol kapcsolatmodell (rögbi)
Forrás: blogs.telegraph.co.uk/sport/mickcleary/nov06/

Az írek és az angolok legendásan nem szeretik egymást. Legalábbis ez az átlag magyarnak a képe a két nép kapcsolatáról. Részben igaz, az írek tényleg távolságtartóak az angolokkal szemben, míg az angolok... tojnak az egészre, "Angliának nincsenek barátai, hanem érdekei vannak", ahogy azt a vén bulldog, Churchill találóan megjegyezte. Mit neki ez a narancs-zöld kis mitugrász!
Az angolok alapvetően lenézik az íreket. Mi birodalom (voltunk), ők gyarmat, mi kúltúrnemzet, ők csak a keltákkal jönnek, minekünk Stonehengeünk is van, nekik meg... Ja nekik van Newgrange.
Az írek, ellentétben az angolokkal, vagy a skótokkal, a jellemzően kicsi vagyok székre állok stílusban nyilatkoznak az angolokról. Ma már az ellenségeskedés olyan szintre olvadt, hogy ha az angolok fociznak valakivel, az írek mindegy ki az csak ne angol legyen elven drukkolnak. Minden győzelem az angolok ellen (sportban persze) nemzeti ünnep, míg minden vereség gyásznap. A jópofa beszólások és a grimaszok szintjénél ritkán mennek messzebbre. Persze ez nem volt mindig így.
Ha elég távol merünk kutatni a múltba, az ellenségeskedés legalább annyi idős mint a mienk a Habsburgokkal. Már H. Rudit sem szívlelték a magyarok, pedig az nyolcszáz éve volt...
Az első angol bepofátlankodás Írországba 1166ban történt, a már korábban említett Strongbow személyében. Richard FitzGilbert de Clare, Strigoil (mai Bristol) grófja nem volt igazi úriember (normann volt, viking leszármazott), s egész
Kelet-Írországot elfoglalta a normann lovagokkal, s néhány árulóval persze (lám-lám nyugat se sokkal jobb). II Henrik angol király 1167ben megjelent Dublinban és kikiáltatta magát
Írország legfőbb urává. Ekkor kaptak az írek először az angol civilizációból.
Később VIII. Henrik, a feleséggyilkoló, mint az anglikán egyház feje, megelégelte, hogy az ír alattvalói valami hülye pápát tekintenek vallási vezetőnek nem pedig őt. Na erre leégetett pár kolostort, és templomot, s még minden katolikust jól meg is adóztatott, majd elvette a földjüket. (Írország akkoriban is 90% fölötti katolikus volt.) Az írek ekkoriban egy életre megtanulták mit jelent angol alattvalónak lenni. Teltek a századok, s az angolok, egyre jobban "törődtek" az írekkel, "nevelték" őket, betelepítettek mindenféle angolt, skótot, walesit. (Angolokat Dublin és környékére, walesieket, az ország közepébe, a mai Offally megyébe, a skótokat pedig északra. Ennek nyomai az akcentusokban mind a mai napig érezhetőek.) A csúcsot a híres/hírhedt Oliver Cromwell jelentette, aki amikor az írek függetlenséget követeltek az angol polgárháborúban, jól megtizedeltette a keleti part lakosságát...
A Huszadik század elejére, érthetően, az íreknek tele lett a tökük az angolokkal, így 1916 Húsvétján néhány felhúzott fiatal fegyvert ragadott. Észre se vették, s 1922re függetlenek lettek, hat megyét kivéve. Ez utóbbiak lettek Észak-Írország. A harcok és a megaláztatások az íreknek bevésték az agyába: bármi jobb az angolnál.
Így még a náciknak is segítettek a háborúban, persze titokban, sőt a háború után sok náci Írországon keresztül menekült Európából...
Azóta a gyűlölködés csitult és a Köztársaság és a Királyság között enyhült a feszültség. Az egyetlen ami bekavart ebbe, az az ún. "Troubles" azaz a "bajok" az észak-írországi események voltak. De az már egy másik sztori.

Félreértések II.

2008-02-27T22:56:00.002Z

Az írországi épületek szerkezetükben és hagyományaikban alaposan eltérnek a magyar épületektől. Számtalan vonás még akár hülyeségnek is tűnhet, de sokszor igen praktikusnak is monható.
- A vizesblokk csövei a ház oldalsófalain futnak. Ez nem azért van mert lusták, vagy buták, hanem, mert mind praktikusság , mind hagyományok tekintetében is jóval hasznosabb így. Ne feledjük itt a hőmérséklet ritkán megy nulla fok alá, így a cső nincs kitéve a fagyás veszélyének úgy ahogyan Mon. A könnyű cserélhetőség is szempont. Végül, a XVIII. századi ún. György korabeli házak tradíciói is ezek voltak. Írország lakói pedig egy igencsak tradícionális nép.
- Szőnyeg v. padlószőnyeg a fürdőben. Na ez nekem is először durva volt. Ma már sokkal elnézőbb vagyok vele, bár nálunk linóleum van. Az eredete, szimpla: a régi házak hideg döngölt földjére vastag szőnyeget terítettek a legtöbb házban. (Akkoriban nem volt divat a csempézés a fürdőben, az egy XX. szdi találmány.) A gazdagabb házak az egész felületre találtak szőnyeget, nem csak a kád elé - finom lábak a koszba és hidegbe nem valók! - ennek a tradíciója él tovább.
- WC közel a kádhoz. Tiszta, hogy a praktikum itt is megvan. Minek két cső, ha egy is megteszi? A büdösbe pedig még senki nem halt bele eddig.
- A kettős csaprendszer és a kicsi csapkád is inkább tradíciókra vezethető vissza. Míg nem ismerték a kevert vízű csaptelepeket, a két csappal - hideg, meleg - alkották meg a kellemes langyos vizet. A hagyomány ugyanis az volt, hogy a reggeli mosdásra használt kis csapkádba egyenlően beleeresztették a hideg és a forró vizet és abban mosakodtak. Ennek a régi hagyománynak a továbbélése a nagyon hideg csap és a forró csap. Próbáljad ki kedves olvasó, ha egyenló mennyiségű hideget és meleget engedsz bele, nagyon fain kis langyos vizet kapsz! Jó mosakodást!

Családom

2008-02-27T22:00:00.007Z

A három grácia

A családomat eddig csupán nevekben illetve utalásokban említettem. Egy tagról még nem is beszéltem. Rajtam kívül a családom három tagból áll: feleségem, Zita, idősebb lányom, Luca Csenge, s a kisebbik lányom Deirdre Ajándék.
Zita.
A feleségem a szó szoros értelmében a feleségem. Nélküle el sem tudnám magam képzelni, s ezt igazán kevés ember értheti igazán. Aki igen annak gratulálok, valami értékeset talált a világban. Tulajdonságokból akad nála bőven, itt csupán a legjellemzőbbeket írom le. Zita baromi jól főz, jobban mint anyám, ami nagyon nagy szó! Rendszerető is, s mindent "rendberak", attól függetlenül, hogy szerintem az nem is rendetlen. Tipikus jelenet:
- Anya (Luca lányunk így hív, s mi elfogadtuk ezt így. én pl. Apa vagyok...), hova raktad XYt?
- Ott van Z polcon a kiskosárban, miért hagyod szétdobálva?
- De tudod, hogy utálom, ha elpakolod XYt...
Férfitársaim bizonyára megértik...
Másik fontos jellemzője, hogy mindent pontosan követ: a pénzügyeinket, az intéznivalókat, a "mi kéne itthonra" listázását, s persze a családi ünnepeket. Ő a noteszom...
Vannak azért más tulajdonságok is. Pl. tipikus nő, nagyon makacs, és ha valamit nem tud magától megszerezni (elkobozza a hitelkártyámat), elkezdi a szokásos női eszközöket bevetni: dorombolás, sértettség, hiszti, fenyegetés... Valamelyikre csak megadom magam. És igaza van.
Nagyon ragaszkodó, ugyanakkor félénk. Mindig velem akar lenni, s persze ha menni akar valahova, nekem is menni kell (ó, azok a babaruha boltok!). A legszörnyűbbet a végére hagytam: imád shoppingolni. Mindegy mit, mindegy hol, shopping a varázsszó... Három négy esős nap után szinte alig lehet vele bírni.
Luca.
Luca négyéves (eppen ma töltötte be a negyediket), de úgy néz ki mint egy 5-6 éves. Legtöbb dologban anyjára ütött, makacs, és kitartó, ugyanakkor hízelgő is tud lenni. Kedvenc szava a "NEM"! Imádja a tengert, s benne minden tengeri élőlényt, a halaktól
a tengeri uborkáig mindent.
Nem véletlenül a kedvencei Némó illetve SpongeBob. Jellemző a rajongására, hogy amikor a Brayben található tengeri akváriumba mentünk az összes szereplőt meg kellett keresni a két meséből. (Vicces, de meg is találtuk őket.) Bár mindig akad ideiglenesen valami más, mégis ez a két "sztár" az el nem halványuló kedvenc. Őszinten be kell vallanom, kicsit el lett rontva, a kapcsolatunk
kissé ingatag lábakon áll, mivel éppen abban az időszakban jöttem ki Írországba, amikor az igazi szülő-gyerek kapcsolat kialakul. Ezért is lehet, hogy nagyon nehezen bocsatja meg ha
elmegyek otthonról, mégha dolgozni is.
Deirdre.
Furcsa dolog egy három hónapos babáról tulajdonságokat írni, mivel még minden képlékeny nála, de Deirdre már most sokban hasonlít rám. Állítólag külsőleg is, de remélem azt kinövi. Minden érdekli, s állandóan kifejti a véleményét, a maga babanyelvén. Makacs ő is, hogy anyja vérét is vigye tovább, de nem olyan nagyon mint Luca.

Guinness és más nyalánkságok

2008-02-24T22:30:00.006Z

Egy estés adag
Forrás: http://www.realbeer.com/edu/irish/beer.php

Először is a Guinness jó. Ezt tényként kell kezelni. Nemcsak személyes vélemény, hanem a milliárdnyi söreladás is ezt igazolja. Másodszor a magyar ízvilágban szokatlan. Ezért nem szereti sok idelátogató illetve itt élő. Az ír sörök világában három csoportot különböztetünk meg: stout, ale és a lager. Az utolsó olyan amit mi sörként definiálunk, s az elsőbe tartozik a Guinness.
Lagerek:
A megszokott világossör. Bubi, keserűség, hab, böfögés. Itt is sokan ilyet isznak, szóval nem ismeretlen. Két ízvilága létezik: amerikai és európai. Az amerikait jómagam nem annyira komálom, mert édesek a sörök (jól megy a fánkhoz is!), de az európaiak jók. Jó sörök mint a Becks, Pilsener, s mostanában lengyel sörök mint Lech, s persze a britek (Cains, Carling), skótok (Tennents), s néhány igen jó darab mint pl. a Carlsberg Dániából. Ez talán az egyik legjobb az említettek között. Az írek házi söre: Harp, nem egy nagy vasziszdat, s a Dréher simán lekörözi. Az amerikaiaké a Budweiser amelyiket én pocséknak tartok, s a Coors, mely sokkal barátabb. Érdekes megjegyezni, hogy egyes Moi elit sörök itt alsó kategóriába süllyedtek, mint pl. a Tuborg.
Ale (ejtsd: él):
Színe vöröses, barna, nem véletlen hogy itt mondják vörös sörnek is, sőt Skóciában vérnek mondják. Keserű és kissé fűszeres ízű, s a legtöbb esetben erős 6-7%os. Ilyen pl. a Smithwicks. Kipróbálásra érdemes a Curim nevű házisör is mely állítólag eredeti kelta recept után készült. Testes, kemény pia. 3,5 decit kb félóra alatt gyűrtem le, holott egy fél lityó simán legurul egy negyedóra alatt a lagerből.
Stout (ejtsd: sztáut): a feketesör. Népszerű márkák: Beamish, Murphy's. Meg persze a Guinness. Sokan azonosítják a barnasörrel, de ez téves, itt az inkább lager lenne. A stout nehéz sötét színű ital, s nem igazán van benne bubi. Nem is kell, a Foreigner Guinnesst is kipróbáltam, illetve az Extra Stoutot is mindkettő bubiztatva külön külföldieknek, s nem is közelít a Draught-hoz (ejtsd dravt), amit csapolva és dobozolva is lehet kapni. A dobozról jó sztori az, hogy az elején fogalmunk sem volt, mire van benne egy műanyag golyó, így felráztuk a sört, mert azt mondták, hogy az a habzást tökéletesíti. Persze minden tele lett az értékes nedűvel, míg jószándékú Tig elmoagyarázta: amikor felbontod a sörösdobozt, a habosodás megkezdődik, s mire kiöntöd több a hab mint a lé. A golyó ezt hívatott minimalizálni. Jelentem igaz, ha csak felpiccented a dobozt és simán kiöntöd, tökéletes lesz a serital. Dobozból inni Guinnesst szentségtörés! (Mellesleg messze nincs olyan jó íze.) Végül pedig az alkohol adatmérőknek, egy kis statisztika: fél liternél (egy pint) a csapolt 3,5-4,5 EUR, dobozban 2,05 EUR. Alkohol %: 4,7. Érdemes venni egy Guinness poharat (lophatsz is a kocsmákból, de az törvényellenes), mert újrahasznosítható és élvezetesebb is. 4-5 pint garantáltan megadja a hangulatot, s még az éhed is elveri. (Nagyon népszerű volt az 1846-os éhezéskor...)
Végül megemlítendő a szerintem pocsék cider (ejtsd: szájder) is. Annyi márka van mint égen a csillag, s sok hivatkozik az ital kelta eredetére. Almából készül, s olyan mintha egy hordó erjedő almának lepréselnék a levét és bubiztatnák. Élmény. Igazán. Egy pinttal, kb. két óráig küszködtem, mivel Steve tévesen Beamish helyett Bulmerset értett. Az itt a legnagyobb márka. Ha szereted a murcis bort, akkor szeretni tudod ezt a micsodát is. Én nem tudtam. Nem úgy a Guinnesst... Mellesleg itt igen népszerű.

Dublin azaz "dublin"

2008-02-23T22:01:00.010Z

Középkori Dublin térképe
Forrás: www.dublincastle.ie/history.html

Közhely, de a város ahol élek, teljesen más mint akármelyik Magyarhonban. A múltja legalább három rétegből épül fel, s ezek egyike sem hasonlít a másikra: a kelta-viking, a normann, s az angol. Az utolsó persze rányomja a bélyegét az előző kettőre, de a kelta világ igen gyakran átüt, ha van rá szeme az embernek.
A városnak is három neve van: ősi, általános és élő, s persze a modern ír neve. Az ősi nevét egy tóról, vagy inkább egy tavacskáról kapta. Ma egy park van a helyén, s semmi sem árulja ma már el, hogy a város névadó fekete tavacska (angolul: black pool or pond) egykor ott sötétedett. A neve ír-kelta nyelven Dubh Lynn volt (ejtsd: duv linn), s a vikingek a folyót (Life-Liffey) és a tavat elválasztó dombra húzták fel a falujukat a helyiek után Dyflinnek keresztelve.
A normann Richard FitzGilbert gróf a mai Bristol (angliai) ura akinek az ellenei Strongbow azaz Hosszúíj becenevet adták, bosszúvágya s nem fegyverei után, simán ledublinozta a királynak tett jelentésében. Ettől hívták a városkát Dublinnak (hangsúlyosan dublin nem dáblin). Ma is ez az angol neve és közszájon is ez a neve forog. Furcsamód névadóját alig ismerik s neve inkább egy helyi hányadék alkohol, cider fogyasztásakor kerül szóba.
A modern neve is egy ősi helyről jött: a közeli marhagázlót a helyiek Áth Cliáthnak (ejtsd: ász kliáh) hívták (szó szerint gázló a fonott sövénynél). Amikor 1922ben Collins és DeValera papáék elhatározták, hogy fenébe az angolokkal, elkeresztelték a várost Báile Áthá Cliáthnak, azaz a gázló a fonott sövénynél városa. Ez a név hivatalos és a postai bélyegeken és a hivatalos papírokon mindenhol az szerepel. A helyiek meg nagy ívben tojnak rá, s maradnak az angol Dublinnál.

Félreértések I.

2008-02-22T22:11:00.011Z

Full Irish Breakfast

Általános félreértések miatt írok egyfajta rovatot mostantól. Elsőként a kaját említeném meg.

Írországban a kaják nem rosszabbak, hanem azok akik nem veszik a fáradságot kicsit utánanézni, terjesztik az amúgy rosszabb minőségű kajáról hogy ez az egyetlen fajta. Jómagam is vágytam a "magyar" finomságokra, s a magyar minőségre, s bizony majdnem két hónapig nyavajogtam a magyar élelmiszerek után. Ma már azt merem állítani nem tudom megmondani hol eszek jobbat: itt vagy Mo.n. A titok (nem igazán titok) csupán annyi, hogy nem az általánosan ismertetett üzletek (üzletláncok) kajáját kell keresni. A Dunnes Stores - mi dunnyhásnak hívjuk a családban - erősen tömegcikk központú és bár olcsó, alsó közép kategória. A Tesco (saját vélemény) a kerülendő illetve a "ha muszáj" kategóriaba sorolható a SPAR, Centra, Londis közértekkel együtt. A SuperValu es nagytestvére a SuperQuinn szerintem magasan veri az eddigieket, mind minőségben mind árban. Azonban aki megteheti melegen ajánlom. A zöldség mindig friss, a saját termékei jó minőségűek, a SuperQuinn áruházak pedig szinte minden mást
széles skálán kínál. Külön kiemelném a pékséget, ahol a kenyér olyan mint Mo.n, sőt...
A másik gyakori hiba, hogy a nagy üzletek széles választéka miatt a kis helyi boltokat nem sokan nézik meg. A hentesek, zöldségesek, a piacok hétvégén, a helyi bevándorló boltok mind kicsesbányák és igen magas színvonalú ételeket árulnak.
Végül nagyon sokan (joggal) fikázzák a kapható áruk silányságát, de nem tudnak 3 dolgot: 1) a legtöbb ilyen "vacak" sokadrangú külföldi termék. 2) Írország természetföldrajza nem kedvez a
mezőgazdaságnak úgy mint pl. a Kárpát-medencéjé, kevés és silány talaj,
éghajlat... Káposzta, alma, burgonya, legelők. Ez adatott.
3) A jó termékeknek jó az ára is. És a fent említett 2) pont miatt magasak az élelmiszerárak, vagy jön a 1) pont. Abba gondolj bele, hogy a magyar Tesco, Lidl, Auchan milyen gyakran árúsít pocsék minőséget.

PS. Az ír konyha egyszerű és laktató. Aki magyar konyhát akar nyisson éttermet itt. Meglátásom, hogy a mai táplálkozási szokások (különösen Dublinban) inkább amerikai és modern problémákra vezethetőek vissza.

Az új reménysugár

2008-02-21T21:45:00.003Z

A szájtom

A felmentő reménysugarat a szeptember 2.-ika és 5.-ike közötti interjúm jelentette, a végül is sikeres pályázatom egy postai munkára. A két sikeres állásinterjút követően még ugyan én a helyzetünkből fakadó bizonytalanságból fakadóan kételkedtem, de Zita megnyugtatott: megvan az állás. És lőn. Szeptember 13.-ikán kezdtem új helyemen, s így (mázlistaként) tulajdonképpen kihagyás nélkül tudtam dolgozni. A régi állásaimban felmondtam, Tig gond nélkül fogadta, s sok szerencsét kívánt, míg ez a pizzériában nem ment ilyen simán. Ott az új manager kicsit kötöszködött, de ekkor már én magas ívben tojtam az igényeire.
Az új munkámban az akkor alig egy éve megkapaszkodott német cég a Hochtief FM alkalmazott. Az FM a Facility Management rövidítése és létesítménykezelést jelent. A cégünk szerződésben áll a GE Money bankkal, s ennek az épületében látja el a karbantartást, és az összes épülethez tartozó szolgáltatást. Én a postai vonalat viszem, az összes ki és bejövő postát én kezelem, továbbá az én felelősségem az írószerek, papír és iroda bútorellátás is. Most is itt dolgozom, s kisebb nagyobb bukkanókkal előre haladok. Azóta suliba is járatnak!
A jelenlegi munkahelyemről sok embert ismertem meg. Közel másfél éve ismerem a következő embereket, s elmondhatom, hogy sok időt töltök velük, azaz ismerem őket. A sort két jellegzetes figurával, Joe Hughesszal és Keith Gibbonsszal kezdeném. Két ellentét, de mégis jellemzően ír figura. Joe egy modern családapa. Két gyermekét szenvedélyesen szereti, sok időt tölt együtt velük, s sokat is beszél róluk. Általában megbízható, de hozzá kell tenni, hogy nagy játékos, sokszor a kelleténél nagyobb kavarásai után csendben visszahúzódik a háttérbe, s csak a vihar elülése után makerkodik újra. Látszik rajta, hogy nevelését nagyobbrészt az utca és a haverok adták. Felelősséget ritkán vállal, a családján kívül, a tetteiért, s igyekszik
mindent elkenni. Alapvetően azonban jóindulatú s csak ritkán akadt probléma köztünk. Kisegítettük egymást, s meg is védtük a kívülállók ellenében. Könnyen megsértődik, s ezért oda kellett figyelni, mit mond az ember (jellemzően szeret másokon viccelődni, de ugyanaz a vicc vele sértődést okoz…). Sajnos 2007 decemberében átnyergelt egy másik telephelyre, így már nincs velünk. Keith azonban egyedülálló 32 éves korára. Ezt egyedülálló magatartása, és ízlése okozza, beleértve az interakciót és az általános viselkedést. Először homokosnak gondoltam, rózsaszín zoknija és sajátos gesztusai után. De később rájöttem, hogy valószínűleg amolyan gyermekkori trauma miatt megrekedt kb 5-7 éves érzelmi szinten. Lehet hogy viccesen hangzik, de ezúttal komolyan beszélek. A fickó kisgyermeki reakciói és ízlése (imádja a gumicukrot, nagyon szereti gyűjteni a rágópapírokat, és lutaalbumja (!) is van) tényleg erre utalnak. Különösen az az érdekes, hogy fiával – aki balesetszerűen jött össze – végtelenül jól megértik egymást (7 éves a srác) de mint legjobb haverok… Keith is rendes fiú, jóindulatú, segítőkész, de munkában végtelenül idegesítő viccei és beszólásai, nem egy napomat tették eddig tönkre. Ennek ellenére nem tudok rá haragudni. Ahogy a lányomra sem tudok, ha valami károsat csinál. Egy ötévesre csak nem haragudhatsz!
Főnökömmel Owen Delaneyvel azonban majdnem olyan viszonyom van, amilyen a Nagy Könyvben a jó főnök címszó alatt van. Harmincas, tipikus középosztálybeli, storyteller, akinek mindenre van valamilyen szellemes storyja. Jó és türelmes főnök, sok hülyeségemet elnézte már cserébe a folyamatos jó munkáért. Néhány jellegzetes ír vonás: ígérgetés, ha valamivel nem kell foglalkoznom, csak annyit mond: „fuck that” (Basszá’ rá), akármi történik, mindig a pozitíveredményt emlegeti: legalább… Észak-dublini akcentusát eleinte nehéz volt befogadni, de ma már nem jelent gondot, sőt ő és Jonny Parsons, Joe utódja, segítenek beletanulni a dublini akcentusokba.
A másik főnököm Thomas Fleming teljesen az ellentéte Owennek: csendes, csak akkor mesél magáról, ha kihúzod belőle (meg ha iszik), s általában sokkal jobban odafigyel arra amit csinál. Ő mindenre keres megoldást, s mindig igyekszik a dolgokban a legkifizetődőbbet keresni. Igazi gyűjtögető, az egész iroda tele van a kacatjaival, s csupán akkor lehet a sok szemetet kidobni, ha a) rábeszéljük, b) nem szólunk neki. A női kollégák kicsit másképpen festenek, idén májusban régi kolléganőmet Aoife O’Sheat (ífa oshé), váltotta Rachel Sorohan. Előbbi idősebb – 35 körüli – utóbbi fiatal, – 19 -
Aoife csúnyácska, Rachel meglepően csinos, Aoife értelmes, Rachel buta, mint a föld, Aoife elhanyagolt, Rachel, tip-top, csinibaba, Aoife kevés hibát vétett, Rachel keveset hajlandó tanulni stb. Aoife a középosztályt, Rachel az utcanépet üti meg a kategóriáimban. Szó ami szó Rachel, egyátalán nem olyan népszerű mint Aoife, pedig ő sem volt általában véve az. Végül pedig az újonc Jonnyról (a Jonathan becézett alakja): kicsit bolond az ürge, s ha iszik
megvadul. Amúgy normális és a szokásos ír vonások rajta is kiütköznek.
Az ír lelkivilágról általánosságokat nehéz mondani, de néhány vonásuk igen egyforma, s ezek adják nekem az ír hangulatot: mindenki (egy két kirívó kivételtől eltekintve) ÉLETIGENLŐ, abszolút pozitívan áll az élethez, még néhány komoly nehézségem alatt is folyamatosan az „It’ll be oirojt” volt a legtöbbet elhangzó mondat. Ez a kép olyan idegen volt a magyar mentalitástól, hogy eleinte idegenkedtem tőle. Most már viszont a magyartól idegenkedek, márciusban voltam utoljára Magyarhonban, s elszörnyedtem az ottani pesszimizmustól (hozzáteszem megértem azt…). A másik igen fontos vonásuk, hogy képtelenek nemet mondani, s sokszor olyanokat ígérgetnek, amit biztosan nem tartanak be. Ez gyakran vezethet félreismeréshez, ahhoz az téveszméhez, hogy az írek olyanok mint a cigányok: hazudoznak össze-vissza. Jellemzően nem pénzközpontúak – szívességgel üzletelnek szívesen. A humoruk jellegzetes, amolyan kicsit zsigeri jellegű, de élő, nem pedig elvont, mint az általuk megvetett angoloké.
Végül, a nyelvezetük. Írországban számtalan akcentus van (még Dublinban is legalább húszféle) s úgy hasonlítanak egymásra, mint egy orosz egy marokkóira, de van néhány közös vonásuk. Egy sajátsága pl. az „u” betű „u”nak való ejtése (a sajátos hangzása miatt gaelic akcentusnak hívják) az up angolban ismert ápja helyett írben up, a luck pedig lák helyett luk. Néhány kedvenc (magyar ejtés szerint): shut up – sut up, fuck off – fuk óv, Dublin – dublinn. A másik igen fontos jellemzője az „i” – ami angolban ájnak ejtendő, az írek egy speciális kiejtéssel oijnak mondják. Pl.: irish – oijris, blind – bloijnd, I – oij, right - roij.  Persze léteznek nehezebb, keményebb akcentusok, mint a ballyfermoti, vagy a Mayo nyugati partján fekvő Westport-beli, amelyek szinte érthetetlenül hadarnak (és persze semmi köze az eredeti kiejtéshez), vagy a wicklowi, ahol olyan lassan ejtik ki a szavakat, hogy szinte elalszol egy hosszabb mondat végére. (Nem vicc, egy wicklowi srác olyan lassan beszélt egyszer hozzám, hogy nem volt türelmem megvárni a kétmondatos mondanivalóját. Pedig csak tüzet kért az utcán.
A lágyabb akcentus a másik fele a dolognak, mivel ők viszont szinte szétkenik a szavakat és alig érthető súlyos esetben. A jó példák közé tartozik a dundrumi, vagy a kildarei akcentus, de kemény megérteni egy West Corki beszédét is. Külön kategóriába tartoznak az Észak-Írek is ők közel állnak a skót akcentushoz. Egyszer egy srácot hallottam beszélni, de elnevettem magam rajta, mivel nagyon mulatságosan hangzik a vegytiszta omaghi akcentus. Nem is beszélve a jellemző szavaikkal, mint a lad (srác), gobshit (szószátyár), vagy a híres „no worries” (Nem gond – szó szerint nincs aggódás) kifejezés.

Sötét felhők és a mélypont

2008-02-21T06:46:00.005Z

A lakásváltás igényét én szorgalmaztam. Minek folytán elég biztosnak tűnt a munka és elég jól fizetőnek, kijelentettem, hogy Zitáéknak jönnie kell, mert meghalok nélkülük. Steve, mivel egyedül nem akart élni, s könnyebbnek láttuk mi is az együttlétet, támogatólag segített némi pénzmaggal, s kijelöltünk bizonyos igényeket. Nehéz munka volt utánajárni, különösen, hogy Steve, a pénzen kívül, csupán annyit tett hogy árnyékként kísérgetett. (Később ez a nemtörődömsége megbosszulta magát, amikor ő keresett magának lakást.
Néztünk helyeket sok részén Dublinnak: Ringsend, Sandymount, Dalkey és Sandycove volt a kedvencem, magával ragadó a vidék. Végül egy gyönyörű lakást néztünk ki, de az ügynök átvágott, s ezután inkább a sietség jellemezte keresésünk, s végül itt Mount Argusban kötöttünk ki. Harold’s Cross délnyugati részén fekszik a lakás, utólag beismerhető, csendes és nyugis helyen. Sok a zöld körülöttünk, s az idegesítő szomszédokon kívül nincs stresszhatás. A költözés utáni hetek izgisek lettek, mivel párom, és lányom nem kedvelték meg elsőre a helyet, s a tipikus otthoni ágyamat és anyucit akarom érzés uralta a napokat. Zita egy hónap után kijelentette ő bizony innen költözik, mert neki ez nem tetszik, s minden bizonnyal nehéz helyzetet teremtett volna, ha egyedül én nem ragaszkodom hozzá, hogy maradjunk. Idővel mindenki hozzászokott, sőt az óta Zita nagyon is megszerette a helyet sok hibája ellenére. Amióta beköltöztünk, a lakás háromszor lett újrafestve, nem, azért mert szükség volt rá, hanem mert Zitának úgymond meg kellett találnia a megfelelő színeket. Ebben a lakásban élünk azóta is. A család kényelmesen elfér, s az új jövevényünk is elfér. Az otthonunkról most ennyit.
Steve egyre jobban elhagyta magát, s a költözésünk után, Zitáék is ekkor jöttek ki, teljesen egyfajta apátiába esett. A vége odáig fajult, hogy saját maga ellátását is ránk hagyta, és anyagi beszálláson kívül semmit nem tett (!) fél évig. Egyre rosszabbul álltunk anyagilag is: Ekkor már három fő ellátásán kellett gondolnom, nem is beszélve Zita és Luca teljesen jogos igényeiről. Meg kell említenem, hogy én sem mutattam teljesen őszinte képet Zitának a helyzetünkről. Így sikerült összehozni 800 EUR adósságot, s így kezdtük életünk egyik legviszontagságosabb évét.
2006 egyik legrosszabb év volt életemben. Nem csak az anyagi nehézségek (egy része adósságok, egy része pazarlás, s a hanyag pénzügyi hozzáállás volt), hanem az a sok negatív és kemény élmény is, amit mindenki, még Steve is megszenvedett. A február először is úgy indult, hogy egyedül tartottam el mindannyiunkat heti 400 EURból. Steve ráadásul, egy teljes fals képet adva néhány „haverjának” kihozott kettőt, akik úgy belakták magukat hozzánk két hétre, hogy alig tudtuk őket kirúgni. Steve munkanélküliként az ír munkalehetőségekről papolt nekik, nehéz helyzetet teremtve, így februárban három hétig magamon kívül öt embert tápláltunk. Végül márciusban kiadtuk az ultimátumot Stevenek: vagy összekaparja magát vagy kifizetem a repjegyét Mo.ra. Összekaparta magát. Április elején állt munkába, de a sok veszekedés, s idegeskedés olyan feszült helyzetet teremtett, hogy az a munkámban is meglátszott, s a farmon bejelentették nem alkalmaznak tovább, mert alulteljesítek. Újra elvesztettem a munkám, s találnom kellett valamit.
A helyzetet ideiglenesen oldotta meg a Landlordommal való egyezség, miszerint segítek a jobbkezének, s a lakásunk körül rendben tartom a kertet és később a lépcsőház takarítását. Kb. három hét után azonban nyilvánvalóvá vált számomra, nem kellek tartósan, s a munka felhalmozódása miatt kért fel csak a kisegítésre, a Landlord. Végül onnan kaptam segítséget, ahonnan nem is vártam volna. Tig régi munkaadónk segített ki azzal, hogy vissza kerültem a parkba és heti 20 órában (napi négy óra, 11-től 15-ig) felügyeltem a helyet.
Emellett munkakeresés közben, Rathminesban egy pizzériában találtam egy másik félállást is. Egy magyar srác bizonyos Fecó segített be, s a munka, bár nyilvánvalóan nem kellett hozzá észkombájnnak lenni, de mégis kívánt némi előismeretet és kézügyességet. Itt egy életreszóló leckét tanultam a magyar „testvériség” alapjaiból, s innentől kezdve, nem bíztam meg semmilyen magyarban akiben nem „éreztem” a megbízhatóságot. Erről később. A munka egyszerűen zajlott: a meggyúrt pizzatészta szósszal és feltéttel való megtöltésével, illetve kisütésével a vásárló igényei szerint. Az ott töltött időm vége felé természetesen egyre több folyamatot ismertem meg, meg az is felvetődött, esetleg managementbe is bekerülhetnék. Végül ez csak elgondolás szintjén maradt.
Mindez, a két részmunka, gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy nem tartható sokáig. A parkos munka ugyan jó lett volna, de mivel a nap közepét foglalta el, nem tudtam volna egy megfelelő másik részmunkát hozzá illeszteni. A pizzéria pedig, főként hétvégén futott (csütörtök-vasárnap). Így alakult, hogy nem volt igazán szabadnapom, s a családommal, nem tudtam igazán szabadon lenni. Ráadásul, valami gikszer történt az adóhivatalban is, melyet csak július végére tudtam elintézni, s odáig csak félfizut (lásd emergency tax) kaptam. A dolgot tovább nehezítette, hogy a pizzériában volt valaki akivel finoman fogalmazva nem jöttem ki. Az egyetlen könnyebbséget az itteni albérlettámogatás jelentette, amely mentesített (85%-ban) az albérlet megteremtése alól. A feszültség nemcsak ebből, de ráadásul, még Steve, kissé „nem-családcentrikus” hozzáállásából is fakadt. Egyszóval minden „jól” állt. Tig augusztus elején bejelentette, télen már nem lesz szükség rám, s egyik parkvezető tanácstag sem akart látni a parkban, ami a mélypontot jelentette. Az augusztus teljes feszültségben telt, nem tudtuk mi fog történni, s Zita még a Mo.ra való visszatérést is felvettette. Majdnem bele is mentem.

Ismerőseim egy csoportja a Landlordomhoz John Doylehoz (dzson dojl) és a lakóhelyemhez kötődnek. Ebben meg kell említenem Declan MacMahont (deklön mekméhön) és Johnny McQuirket (dzsoni mekkörk), akik szinte mindennaposan megédesítik (megnehezítik) életem. John Doyle egy anglo-irish család leszármazottja, akik elszegényedtek a XIX. szdban. John maga a 90es évek végén csinálta meg a szerencséjét, ingatlant vett a szerény örökségén. Most ott tart, hogy 170-190 saját lakása van (ezeket olyan 40 épületben tömbösítve kell elképzelni) és a jómódjára jellegzetes történet, hogy amikor 10 euróssal tartozott nekem egy kisebb munkáért, egy ötvenest adott és közölte, hogy nincs nála apró. Johnny John jobbkeze, egy kistermetű ír fickó, az ötven felé közelítve, s 9 gyerek apja (a legidősebb 28 éves, a legkisebb 6). Igazi ír hazafi, állítólag apja az IRA (ájeréj) alapítótagja volt. Kicsit feledékeny, s jó ír szokás szerint megígér valamit, majd elfelejti, de alapjában jólelkű, s imádja a kéz alatt történő biznisszt. E szintén egyfajta népbetegség.
Declan a szomszédunk. Ő egy fogalom a házban. Ötvenkét éves, de úgy néz ki, mint egy hetvenéves. Élete igazi csőd, lényegében alkoholista. Ennek ellenére szeretnivaló, s segítőkész. A testi higiéniát kicsit hanyagolja, akár a takarítást. Kész életveszély meglátogatni (öt perces látogatás után egyenesen a zuhanyzóba mentem, olyan szagot vettem át). Mivel társasághiányos, ha meglátogatom, az ritkán kevesebb félóránál, s belassultsága miatt egy komolyabb beszélgetés akár órákig is eltarthat(na). Steve nemegyszer átment hozzá beszélgetni, ami három és fél óráig tartott, s Steve részegen jött vissza. Valamilyen kölcsönadott dolgát ment visszakérni…
John köréből még egy figurát említenék meg Jimmyt a lomtakarítót. Jimmy egy traveller, akik egy sajátos szubkultúrát jelentenek az ír társadalomban. Az angol, illetve amerikai travellerek is ír származásúak általában. Életmódjukban és társadalmi presztizsükben a vándorcigányokra hasonlítanak, de ők ugyanolyan írek, mint bárki más. Egyedülálló nyelvezetüket mindenki meghallgathatja a Blöff c. filmben, ahol Brad Pitt zseniálisan alakította a travellert. Szinte érthetetlen még az is amikor a kívülállóhoz szólnak, de egymás között valami sajátos (angol) nyelvet beszélnek, amit kevesek értenek meg. Lakókocsikban laknak, de sokszor nem szegények, hanem piszkosul gazdagok. Ennek ellenére mocskos ruhákban járnak, s tradicionálisan ütött-kopott hatvanas évekbeli öltözködésük van.

A Park és Enniskerry

2008-02-20T17:33:00.005Z

Enniskerry főtere (Adél)

Április végére Steve is munkát talált. Kertészkedett egy privát parkban, s a főnöke Tycho Mays, egy fantasztikus figura volt olyan rendes, s szüksége volt egy másik alkalmazottra, s felvett engem is mint „landscapert” (kertész, kertészeti szakmunkás). Az új munka először nagyon izgalmasnak tűnt, mindennap tanultam valami újat, tehát élveztem az új munkám. A Fitzwilliam Square parkjában dolgoztunk, ami Dél-Dublin belvárosi részén található. A helynek sajátos varázsa és mint később kikutattuk egyfajta misztikus múltja is volt. 250 éves fáival igazán kellemes környezetként kiválóan alkalmas volt az új életünk kellemes kezdéséhez. Ehhez Tig (Tycho) közreműködése is kellett, mert nélküle lehet, hogy minden másképp alakul. Jó (de a munkakörnek megfelelő) fizetést kaptunk, heti öt fix napban (hétfő-péntek) 9 órában. Az életünk jól kezdett alakulni.
Mivel a munkánkat jól végeztük, Tig egyre több kert kiépítésébe vont bele, míg feleségét tehermentesítette. Sok helyen fordultunk meg, ahol korábban esélyünk nem lett volna eljutni. A legendás Dalkey kertjeiben jártunk – itt lakik Enya, Bono, a Rolling Stones gitárosa, és sok ír elsővonalbeli híresség. Aztán jártunk néhány elit hely mellett, igazán rossz részeken is, de szinte mindig délre a Liffey folyótól. Sok emberrel hozott össze a sors, de főként – hála az égnek – a második ír kategóriából. Egyetlen kivételt az egyik városrész „kulturális központja” a ballyfermotbeli Communty Centre kertjének a kiépítése jelentette, ahol a beszédük megértése komoly gondot jelentett még Tignek is. Jómagam, kb. minden mondatból egy-két szót silabizáltam ki, ha jó napot fogtunk ki. Szerencsések voltunk a pénzügyben is. Én kéthavonta Mo.-ra tudtam utazni látni,a lányom és a feleségem, míg Steve a helyi éjszakai élet felé kacsingatott.
De a nyár eltelt, s a sok munka csökkeni kezdett. Tig beszervezett egy farmra, ideiglenes jelleggel, az egyik barátjához Roryhoz, aki sokkal művészibb kertész, de jobb kocsmázó is volt egyben. A helyi farm jószágigazgató, úgy megkedvelt, hogy engem a tavaszig alkalmazott teljes időben, míg Stevenek a tél kezdetéig adott munkát. A munka nagy része a lerobbant farm kitisztítása volt, főként a kertészeti oldalról, fák kivágása, földmunkák, gallyazások, 150 m hosszú sövények vágása, s később az állatok, főleg a lovak mindennapi karbantartása. Sok dolgot tanultam itt a lovakról, s van egy érzésem ezek az ismeretek még hasznosak lesznek a jövőben vmire. A munkanap 9kor kezdődött, amihez, hogy időben ott legyek fél hétkor keltem, s egyórás buszozással értem ki. Félóra kajaszünet, a hozott élelemmel, majd este ötkor indultam haza. Nem egyszer este 8-9-re értem haza. Ekkor, ősszel kezdődtek a bajok.
Az írekről korábban már említettem több dolgot, a kép azonban bizonyosan árnyalódni fog, mivel az a mondás, hogy ahány ember annyi féle itt is igaz. A legelején mindenképpen Tycho Mayset (ejtsd: tiko méjsz) kell megemlítenem, nem csak mert nagyon jó barátom, de mert ő amolyan archetípusa az ír embereknek. Kedves, barátkozó és vidám, minden helyzetben van mit mondania. Szórakozott, s ha megígér valamit, az holtbiztos, jókora késéssel fogja megvalósítani, ha egyáltalán megvalósítja. Beszéde tiszta, apjától (aki irodalomtanár) szép kiejtést és szavatos szókincset örökölt. A fickóból sugárzik az életigenlés és nyilvánvalóan boldog a bőrében. Elmondhatatlanul sokat köszönhetek neki az itteni életemben, s igaz barátomnak tartom. Felesége Anthea (entía) és lányai Freya (frija) és Ivy (ájvi) imádnivalóak, azonban sokkal magukba fordulóak és zárkózottabbak. Anthea amúgy amerikai, Detroitból való. Tigen (vicces becenév a Tycho után, írül kicsi házikót jelent) keresztül viszonylag sok embert ismertem meg a társadalom szinte minden rétegéből. Sean Daly (sán dáli) talán egy igazán érdekes figura. Hasonló körökben mozog mint Tig, (landscaping=kertészet, tájművelés) s benne is hasonló életöröm lakik mint Tigben. Sean igazi patrióta, ír, ezen belül a kelta múlt nagy rajongója. Megismerkedésünkkor beszámolt arról, hogy 56ban mennyire aggódott a magyarokért és imádkozott (az egész ország ezt tette, mint később megtudtam) a szabadságharc sikeréért. Jómagam csak a Nagy Druidának hívtam, mely nagyon tetszett neki, és mosolyogva húzta ki magát (mellesleg a fickó hófehér szakálla és szaftos ír nyelvű káromkodásai adta az ihletet) a név hallatán. Fiai Steven és Keith (kít) is vittek magukkal néhány dolgot apjukból, a humor és a fanyar megjegyzések náluk is jelen van. Tig alkalmazottai, Annie és Colm (kolom) még megemlítendő mindketten a húszas éveik elején járnak, Colm klasszikus kelta ifjú, míg Annie a tüzes norvég ősökre (nyersességben is) hajaz. Mindkettő jól és keményen dolgozik, s egyátalában nem olyan lusták, mint az utcai írek. Colm az írek egy sajátos vonalát, a vallási fanatikust jeleníti meg. Buzgó hívő, de nem úgy képzelendő, mint Magyarországon, a szektások, hanem a katolikus kereszténység egy egyedülálló hitét. Már a középkor elejétől híresek az írek erről a vallásos hitről. A buzgalmuk, fanatikus hitük abból a hitből fakad, hogy Isten mindig és mindenkor megvédi őket, s gondjukat viseli. Annie ezzel szemben az ír hazafias lányainak dicső példája. Igazi kemény, sokszor vulgáris, de mindenképpen kellemes társaság. Akcentusa az úgymond kildarei, melynek egy sajátos, Tig szerint puha, arisztokratikus vonásai vannak.
Tig kliensei is sokféle arcot mutattak nekem. Volt multimilliomostól, szegény albérlőn át, 9 hónapos terhes nőn keresztül a világhírű rendezőig mindenkit. Elég csak a NAGYON gazdag „sztár”ügyvéd feleséget Rose Kellyt megemlíteni, aki izzig-vérig arisztokratikus viselkedésű, (de ír akcentusát levetkőzni nem tudó) idősebb hölgyet, vagy Emma Kellyt (nem rokonok) aki szintén jogász, s a szülés után fél évvel visszaállt a praxisba, s mellesleg Vasladyként tartja a kezében férjét, s egész családját. A Kelly név, tisztázásképpen: olyan Írországban, mint nálunk a Kovács, vagy a Tóth. Azonban egyes családokban a gyermek keresztnévként is megkapják. Én is találkoztam már Ms Kelley Kellyvel például. Csak néhány Kelly (tényleg léteznek, és ismerem őket): Emma Kelly, Jean (dzsín) Kelly (ő az HR a cégemben), Peter Kelly (a valutaalap Európai csoportjának egykori igazgatósági tagja), Rose Kelly, Bridgid Kelly (a GE jogi osztályának tagja), Samantha Kelly (a fenn említett 9 hónapos terhes nő, aki 10 nappal a szülés előtt még kertjét rendezgette (!)).
Megemlíteném még James Sheridant (dzsémsz seriden), a híres rendezőt (My left foot, The wind that shakes the barley) akinek minden „sztársága” ellenére nem szállt el az agya, s kellemeset beszélgettünk Írországról és a bevándorlóiról, továbbá James és Jackie házaspárról, akiknek a vezetéknevére
sajnos most nem emlékszem.

Első kapaszkodó

2008-02-20T08:53:00.004Z

Dublin város címere a City Hall padlómozaikján (Adél)

Tomiék letettek minket a belváros legvadabb részére egy hostel elé s sok szerencsét kívántak. Bejelentkeztünk a hostelbe, melyben tömve voltak a drogosok, alkoholisták. Steve a sokktól, hogy itt vagyunk, épen, még egészséges májjal, rögtön inni akart valamit, arra hivatkozva, hogy meg kell ünnepelni a megérkezést. Nem tiltakoztam. Beültünk egy igazi pubba, s rögtön kiélveztük a Guiness páratlan ízét. Hozzá teszem, teljesen más az íze itt mint bárhol a világon, nagyon meg lehet szeretni. Később egy magyar fiú, bizonyos Balázs segített nekünk, nevezetesen adott néhány tanácsot hol mit lehet találni. Stevevel gyors tanácskozás után úgy döntöttünk, mivel munka nincs lakhely nélkül, így lakást keresünk magunknak. Annál is inkább, mivel hostelünk emberanyag területén meglehetősen egyoldalú képet mutatott: drogosok és alkoholisták. (Azok ugyan minden nációból!) Mérlegelve, hogy a rossz társaság fogalmát kimerítik, nem kellett volna egy hónap és mi is egyek lettünk volna velük. Időhatárok tehát voltak, mégpedig szorosak.
A dolog gyorsan haladt, tekintve, hogy közben többször kitértünk ide-oda, ittunk egy sört itt és dumcsiztunk egy jót ott. Három napot töltöttünk lakáskereséssel, mire találtunk egy megfelelően lakható patkánylukat. Szerethető volt, mert bár újabb három napot töltöttünk a takarításával, jó helyen (a magyarok egy központjának számító Rathminesban) található, s a Landlordunk (ő a helyi főbérlő) is egy kedves naiv fickó volt. Bevette a kama szövegünket, hogy már dolgozunk, s kiadta nekünk a kis 25 m2 területű lakást. Egy kis háló és egy stúdió tartozott hozzá. Kedvencem, a vizesblokk 2m2-n terült el. El lehet képzelni milyen tágas lehetett. Szóval már aznap este beköltöztünk és elindultunk felfedezni a környéket.
Hat hónapot töltöttünk abban a lakásban, s meg kell mondjam, a szívemhez nőtt. Nem a lakályossága, s nem is a méretei miatt. Hanem, mert teljesen szabadon éltünk ott. Barátaink meglátogattak, s később Tycho Mays, egyik legjobb ír barátunk is benézett egyszer hozzánk. Róla később. Az elején meg volt helyünk, de egy barátságtalan éjszaka után, mikor megpróbáltunk egy ágyban aludni Stevevel, s két óráig tűrve a fogcsikorgatását, s meglehetősen ijesztő hangjait, úgy döntöttem saját ágyat kell szereznünk. Ezt három hét (!) alatt meg is oldottuk. A bővülés a harmadik hónap folyamán drasztikusan meglódult, az új jól fizető állásunknak köszönhetően. A következő három hónap alatt történt meg az utazgatásaink többsége. Erről később.
A munka frontján két dologgal nyitnék: az érkezésem 10-ik napjától dolgozom, megszakítás nélkül. Ez persze két módon értelmezhető: a) szokás szerint balek vagyok, s képtelen voltam kiügyeskedni a munkanélküli segélyt, b) minden külső segítség nélkül sikerült talpon maradnom egy idegen országban. A dolog persze nem ilyen egyszerű. De mindenképpen büszke vagyok erre. (Pl. Stevenek ez nem jött össze.) Elsőnek egy közértben eladóskodtam.
A Centra nevű bolt a Thomas Streeten, Dublin egyik legkeményebb részén található, s igen forgalmas és húzós munkahelyem volt. A kezdésem is meseszerű, jó néhány egyéb próbálkozó között engem is kipróbált a kasszánál a bolt Supervisora (a boltvezető-helyettes), egy mókás kis kínai fickó, ki itt Tony névre hallgatott (Kínában Weng-Tieng, vagy -Tang volt a neve) majd másnapra visszahívott. Így indult az élelmiszerkereskedelmi karrierem.
Pár dolgot tudni érdemes az itteni munkavállalásról. Először is, az hogy valahol alkalmaznak még nem jelent azonnali jövedelmet is. Azaz, amíg nem regisztrálod magad az adóhivatalban, addig a pénzed felét (nem vicc, 46 %-át) nem kapod meg az alkalmazódtól. Amint végigálltad a nagyjából 1 órás sort, kb. öt perc alatt regisztrálnak, s rá egy hónapra visszakapod az addigi elvett adón felüli összeget. Ráadásul, ha kezdesz írországi munkahelyen, egy társadalombiztosítási féle számot is ki kell váltani, amit öt nap múlva kapsz postán, a lakcímedre. Hostelt ma már nem fogadnak el. Ezzel a számmal regisztrálnak. Szóval öt nap a tb számra, négy hét a regisztrációra, s kb. további négy hét arra, hogy megkapd azt a pénzt, amit az első munkahéten dolgoztál. Elsőre kicsit nehézkesnek és szemétnek tűnik, de mint mondják, mindennek megvan a maga oka. Ezt arra találták ki, ha te, mint bevándorló elbukod a próbát, két hónapon belül, akkor az ír állam ne fizessen rád.
Mit ne mondjak én kicsit azért megszenvedtem. Hozzátéve, hogy egy tisztességes munkaadó nem alkalmaz az elejétől ilyen boltokban, teljes munkaidőben, nem meglepő hogy első heti fizum kemény 41EUROvolt. A második hét már 98at termelt, s csak a harmadik héten kúsztam 100 fölé. Megjegyzem, akkor már biztos volt, hogy maradok. A negyedik héten már heti 5 napban dolgoztam és heti 290 eurót kerestem. A sors fintora, hogy a minimálbér emelése, pont akkor történt, amikor elhagytam a boltot egy jobb helyért.
A bolt vezetője egy ír fickó, volt az első igazi (középosztálybeli) ír, akivel találkoztam. Roger Hartfordnak hívták, s alapvetően jól bánt velünk, „foreignerekkel”, s képességeiknek megfelelően kaptunk műszakot és bonuszt is. Én mindössze egyszer, mert két hónap alatt ennyi jutott. A nap reggel háromnegyed 7kor kezdődött és az árubepakolással indult, majd a tejespult és a hűtött termékeket kezdtük bepakolni. Aztán kassza, vagy töltés, kassza, vagy takarítás, vagy töltés. Ebédszünetünk szigorúan 20 perc és négykor váltott a műszak. Hétvége dettó. Kicsit fárasztóvolt a monotonitás, különösen mivel a beszélgetést nem kedvelte a supervisor. Maga Tony egy jó fej kínai volt, s sokat beszélgettünk a szüneteinkben. Többet érdemelne, mint egy közértben robotolni.
A Centrában két nagyon fontos dologra jöttem rá Írországgal kapcsolatban: a) az írek két külön kategóriára oszlanak, márpedig nagyon nyilvánvalóan, az ún. utcai írek (egy rosszhírű városrészben dolgoztam!), s az azokon felüli írek csoportjára. A kettő ég és föld, s én hálás vagyok az égnek, hogy nem csak az utcaiakat láttam. Az utcaiak a tipikus kocsmatöltelékek, linkek és lusták, s szó szerint aljanép. Igénytelenségüket csak az ivási szokásaik múlják alul. A középosztály és a felső teljesen más népesség. Ők azok akiket igazán szeretni lehet. A legtöbb ír ismerősöm közölök való. A másik b) az írországi angol, főként Dublinban, teljesen más mint amitmi angolnak ismerünk. Csak egy példa: sok dublini akcentust, CSAK a saját fajtája érti meg. Nekünk „foreignereknek” pedig öröm, ha egy-két szót elcsípünk. Az első néhány hétben igencsak küszködtem, hogy megértsem a boltba tévedt emberfélék nyelvét. Mintha Mo.on a boltba bemenne valaki és így kérne vmit: „Kecsak, kek gyöngyjút es ketdobiz szifót.” (Megfejtéseket postán a PF. 9370 Dublin 8-ba. :)) Az akcentusról még bővebben szólok később.

Utazás

2008-02-18T18:36:00.006Z

Steve horgonyom és társam

A nyitány Budapest, 2005. január 3. XII kerület. Steve (sógorom és jó barátom fontos szereplője életemnek) még félig ittas állapotban összecsődíti családját, engem is beleértve, hogy nagy döntést hozott az életéről. Tele van a hócipője és a sikertelen karrierjét egy meg bizonytalanabbra cseréli: kivándorol Írországba szerencsét próbálni. A mikor kérdésre egyszerűen annyit válaszolt, hogy minél előbb annál jobb. Mondjuk a jövő héten. Ekkor hördült fel a társaság: ”legyen eszed ember” stb. Végül, mint hozzá közeli személyt megkértek próbáljam észre téríteni, hogy gondolja át. Ez részben sikerült is: kialudta magát és úgy állapodtunk meg segítjük, de gyűjtsön pénzt és felkészülve induljon neki. A hülyeség ragadós, ahogyan mondani szokták, s kedves feleségem is eltöprengett Steve ötletén. Azon az estén rá is kérdezett: „Te is kimehetnél… Megpróbálhatnád.” Én tiltakoztam, és felhoztam Luca a lányunk kicsi, nem garancia ha kimegyek sikerül is, s amúgy s ez Steve őrült ötlete nem az enyém.
Aznap este azonban elgondolkoztam azon, amit mondott. Hogy nem is olyan őrült ötlet. Sőt, lényegében jó ötlet. Az állásom, nagyon gáz volt, a pénz is amink volt, tehát, anyagilag nagyon mit nem tudtunk veszíteni. Sok klubban (értsd társaság) akkor már nem jártam, az új jövevény teljesen lefoglalt, s a munka napi 10-12 órámat vitte el. Hétvége nuku, részben a pénzhiány, részben a gyerek miatt. (Meg kell vallanom akkoriban anyagilag olyan rosszul álltunk, hogy még tisztességtelen munkák is megfordultak a fejemben, mint pl. a politikusi)
Másnap, kialvatlanul, de bejelentettem asszonynak: bevállalom. Lassan, de biztosan mindenkit meggyőztünk, hogy jól megy ez így. Az egyetlen aggályom Luca volt, de Zita teljes vállszélességgel mellettem állt és biztosított róla Luca nem fog elfelejteni. (Így is lett, később amolyan apakultusz alakult ki Lucában. Egy-két napra legalább is.) Megtettük az előkészületeket: felmondtam az állásomban, kölcsönkertem 100000 forintot a nagybátyámtól (akinek mind a mai napig hálás vagyok ezért), s kerestem egy ideiglenes helyi munkát. Postás és újságkihordó lettem Februárban, évek óta az egyik leghidegebben mellesleg. Ez a szerepem később fontos lesz.
Egy fogvacogtató Február után (összeköltöztünk anyósékkal erre az időre, nem kellemes 8 embernek 45m2-en laknia ezt elhiheted olvasó!) végül eljött a nagy nap: Március 12. Az utazásról: két srác, név szerint Tomi és Sanyi bevállalták, hogy kihoznak autóval minket. Egy BMW 315ösben 4 fő plusz a csomagjaink, el lehet képzelni. Nekem személy szerint négy kisebb nagyobb csomagom volt. Az út változatosra és izgalmasra sikeredett, nemcsak a francia helyszínek miatt (Verdun, Rheims, Párizs, Normandia, Bayeoux, Omaha Beach), hanem a meglepő és olykor igen mulatságos események miatt is. Hajnali séta Párizs belvárosában, egy üveg bor társaságában, az első metró ébresztőnek való felhasználása, vagy az eltévedés a párizsi kivezető utakon. A 17 órás kompozás nem magyar embernek való, egy 5 perces kimeredés az ablakon totál gyomorgörcs. Jómagam átaludtam, mert előtte nem aludtam szinte semmit.
A zöld sziget tényleg zöld. Márciusban amikor még Németországban hó, Franciában barna és szürke növényzet fogadott Ireland smaragdzöld színben pompázott. Mint később ráébredtünk kivételesen szép évet kaptunk. Az első benyomásaim az országról: olyan mintha egy térkapun át Tolkien világából a Megyébe tévedtünk volna. Kis cottage-ok mindenfele, a városok kicsik és furák a magyar szemnek. Alapvetően minden kicsi emberléptékű. A Wicklowi hegyek pedig simán vetekednek Új-Zéland tájaival.
Dublin (ejtsd: dublin, s nem dablin) egy teljesen más léptékű város mint akármelyik közép-európai társa. Kicsi (1 millió lakosa van) s nincs benne monumentalitás, ennek ellenére sokkolóan lüktet az élettől. Sokkal kozmopolitább mint Budapest, bizonyára a sok bevándorlótól. Nos ide érkeztünk meg Március 14.-n.

Nyitás

2008-02-18T18:11:00.004Z

A Márka

Kedves olvasó!

A mostani részletes beszámolóm, mely részletesen fedi az írországi létem eredőit és következményeit, remélhetőleg mindenki megelégedésére szolgál majd. Igyekszem minden feltett és fel nem tett kérdésre válaszolni, amelyek érinthetik a témát, de ha így is maradt kérdőjel az olvasóban, bátran tegye fel azt a következő alkalommal.

Tehát, miről is kívánok részletes beszámolót írni? Életem majd minden szegmensét kívánom érinteni, jövő és vágy tekintetében is, ha az nem lépi túl az intimitás egy bizonyos határát. Kezdem a rövid történettel, ahogy eljutottam oda ahol most vagyok, kb. lányom születése utáni időtől mostanáig. Amolyan kis utazók kézikönyve-szerűen tanácsok az esetleges vizitre kizárólag magyar gondolkodásra transzmutálva. Tekinthető az egész kis leírás egyfajta FAQ magyarázatnak is. Persze éményszerűen leírva.

Külön köszönöm Adél fotóit, ha használom kiírom.

Jó Szórakozást!